Konszenzuskeresés folyik

„Önnel kapcsolatban leggyakrabban a kisgömböc és az antiszemita kifejezések jelennek meg a baloldali sajtóban. Hogy érzi magát ettől az egykori kolozsvári filozófiahallgató?

Számomra is érdekes, miért szeretnék rám ragasztani az antiszemita jelzőt. Zsidó szervezetek azt mondták ki, hogy a Soros-cikkem relativizálta a holokausztot, de nem antiszemita. Ha szerintük sem az, akkor minimum érdekes, miért próbálják mégis ezt erőltetni az ellenzéki sajtóban. A gyűlölködő egységfrontot is másképp látom. Látszategységfrontnak tartom. Véleménybuborékban élünk, akik hangosak, látszólag valóban gyűlölnek. Azokkal viszont, akik csöndesebbek, akik nem tartják mindenáron fontosnak, hogy hangosan tromfoljanak a közbeszédben, folyamatos párbeszédben vagyok. Az egyik legerősebb állítás, amit ilyen alkalommal hallok, úgy szól: Nem értek egyet azzal, amit mondasz, és mindennel egyetértek, amit csinálsz.

Nem egyezik a világnézetünk, de amit teszek, számukra is elfogadható. Számomra pedig az a nagyon fontos, sokszor el is mondom, hogy a magyar kultúrát egységesnek tartom. Attól erős, hogy benne van mindenki a baltól a jobbszélig. A magyar nyelvnek nincs élő rokon nyelve. Olyan kultúrában élünk, amely szláv, germán és latin kontextussal, de mégiscsak magába van zárva. Pont ettől vagyunk sokszínűek, le kell képeznünk az egész világot. A magyar kultúra attól vitális, hogy minden gondolat, világnézet megtalálta benne a maga megformálási lehetőségét, játékterét, és én ezt akarom erősíteni.

Ha egységesíteni szeretne valamit, és ezáltal erősebbé tenni, akkor nem ellentmondás, hogy ennyire megosztó módon teszi? Nem lát ellentétet a szándék és a cselekvés között?

Nem igazán értem azt a magyar értelmiségi alapállást, ami a konfliktuskerülésről szól. Azt gondolják, hogy jó, ha nincs konfliktus. Szerintem meg az a jó, ha van, és az produktív. Az európai kultúraviták sorozatában izmosodott meg annyira, hogy a világ egyik vezető kultúrája lehessen. Diplomám szerint filozófus vagyok, tehát tudnom kell, hogy legalább kétezerötszáz éve késhegyre menő viták formálták, formálják az európai kultúrát. Ettől vagyunk jók.

Konszenzuskeresés folyik, amelynek a végén ki kell alakítani egy olyan álláspontot, ami nem egyszólamú, de konszenzuális. Ez csak viták révén jöhet létre. Ahhoz viszont, hogy értelmes legyen a vita, kell egy közös premissza, mint ezt Arisztotelész óta tudjuk. A premissza posztulálásában erős vagyok, tehát elmondom, mi az én alaptételem, kiindulási pontom, és mi a célom. Aki ezt hajlandó elfogadni közös premisszaként, azzal elindulhat az értelmes vita.

Mi lenne a mindenki számára elfogadható közös premissza?

A magyar nemzeti kultúra mindenekfölött.

Miért mindenekfölött? Miért fontosabb, mint, mondjuk, a lapp, a román vagy az amerikai?

Mert ez a miénk. Nem azt mondom, hogy jobb vagy rosszabb, mint bármilyen más kultúra, de ez tartozik alapvetően hozzánk, ez tesz bennünket azzá, akik vagyunk, tehát számunkra ez a legfontosabb.”