Kedves, a Budai Várral kapcsolatban aggódó német embertársam!

2021. március 09. 18:31

Deutsche Welle! Gyönyörűen hangzik ez a bűnös és elmaradott keleti hordákat a progresszió eszméjével elborító cunami, de nevezhetted volna akár Beobachternek is.

2021. március 09. 18:31
Kurtz ezredes
Kontra

„Először is a két nép évezredes fegyverbarátságára való tekintettel engedd meg, hogy megköszönjem azt a rengeteg aggodalmat, melyet mostanában részedről irányunkban vagy szíves elkövetni. Nagyon jó érzés, hogy ennyire érdeklünk téged, és törődsz velünk. Nem hagyod, hogy csak úgy a magunk hülye feje után menjünk, és aktívan teszel is ez ellen.

Azonban rögtön hadd folytassam azzal, hogy köszönjük ezt a rengeteg aggódást, de inkább aggódj a saját hülyeségeiden, másokat - főleg bennünket – pedig lehetőleg hagyj békén! Igazán kedves, hogy a német újhullám részeként bepótolod azt az üvöltő hiányt, amit a nemlétező magyar közszolgálatiságban okozott a fideSS az elmúlt 11 évben, mert enélkül tényleg csak 10-15 ellenzéki ajvékoldában olvashatnánk azt a sima uszítást, amit a törvényesen kétharmaddal megválasztott magyar kormány ellen te is elkövetsz. 

Deutsche Welle! Gyönyörűen hangzik ez a bűnös és elmaradott keleti hordákat a progresszió eszméjével elborító cunami, de nevezhetted volna akár Beobachternek vagy Signalnak is a halandó gondolatok eme játékosan nevelő magazinját. 

Budapest építészete amúgy is központi kérdés itt, hiszen amióta dr Házelnök Úr következetesen végigviszi, hogy minden frekventált helyen visszaállítja a csodálatos ‘44-es állapotokat, azóta a teljes balliberális egységfront intifádát hirdetett ellene. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy bármelyik ocsmány telefonközpontot, vagy kommunisták által odaszart trafóházat meg tudták volna menteni, de azért jellemző, hogy a baloldalon épületekben sem viselik el a szép, jó, csodálatos és esztétikus kivitelezést. Gondoljunk csak a nemzet főterére, ahol örvendetesen visszaállt a ‘44-es állapot. 

Látom, neked most kivételesen a Budai Várral van gondod. Bár önmagában semmi gond nincs ezzel, hiszen, ha idejössz a mérsékelten csinos feleségeddel, lehet, hogy nekem se annyira nagyon tetszik, de azt biztos nem fogom hívatlanul közétek ülve megvitatni, hogy esetleg csináljátok-e hármasban is, te pedig most sajnos pontosan ezt teszed.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. március 10. 13:02
Voltam Auschwitzban. Szépen rendbe van hozva a tábor. Most ez azért van rendbe téve, mert használni akarják? Mert ugye ezt írja ez a német hullám!
nempolitizálok
2021. március 10. 09:18
Ebben a sztoriban valójában az a tragikus, hogy az I. kerület polgármestere simán kiszolgálta őket. Egyszerűen eladta saját polgárait. Most vagy ennyire ostoba, hogy fel sem fogta mit csinált, vagy tényleg neki is az a véleménye, hogy ott nem kell felújítani semmit, de az sem jobb.
royfero
2021. március 10. 09:04
Gondolom 1999 -ben Reichstagot is a hitleri hatalomban betöltött szerepe miatt újitottak fel . Hitet téve azon idök szellemisége elött.
Huncsi
2021. március 09. 23:09
Ennyi hülyeséget! Szánalmas. Az a telefonközpont egy ipartörténeti műemlék (majd 100 éves vagy még több) egész Európa utolsó ilyen egysége. (Volt/vagy lesz az ilyen hülyéknek hála, mi TE - ráadásul az épület belsejében van, te IDIÓTA) Szóval nem, nem a "Kommenisták" rakták oda, te VADBAROM... de ilyesmit nyilván fel se tudsz fogni... Ezen az alapon az Ipartörténeti Múzeumot is bontasd már le, meg a Földtani intézet Stefániai úti központi épületét is a csodálatos mázas Zsolnay cseréptetőivel!!!! A Központi Teherelosztó épülete valóban nem illett a Várba túlságosan, de akkor a Szentháromság téren meglévő ronda Hotelt, meg a valóban 45 után épített szír-szar épületeket is dózeróltasd már el, meg a I. kerületi kapitányság épületét ha kérhetem, mert azok is borzalmasak!!!! De ez a csávó még ahhoz is hülye, hogy a Horthy korszakból fen maradt emlékeket is megőrizze, ennyi esze van.... No Comment....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!