Mentorálása véletlenül derült ki, ha Horn Gábor, az SZDSZ egykori államtitkára, a párt kampányfőnöke, most független kutató nem szenved autóbalesetet éppen Bige szabolcsi birtokát elhagyva, sosem tudjuk meg. A balesetről fotók készültek, azok pedig eljutottak a sajtóhoz. Nem, nem a »demokratikus« sajtóhoz, a Népszavához, a Hvg-hez, az ATV-hez, a Telexhez, a 444.hu portálhoz és a többi független, szabadságszerető, igazságkereső orgánumhoz, amelyek persze nem tettek fel olyan buta kérdéseket, hogy a független elemző – az egykori MSZP–SZDSZ-kormány koalíciós államtitkára – mi a fészkes fenét kereshetett a Bige-birtokon, tán a nyomkövetőben cserélt elemet?
A független és demokratikus sajtó arról sem faggatta: összeegyeztethetőnek tartja-e egy pártoktól független kutatóintézetnél a nyílt politikai részvételt egy olyan kutatásban, amelyben a finanszírozó Bige László, a politikai megrendelő pedig Gyurcsány Ferenc és szövetségesei?”