„Talán megengedhetjük magunknak azt a feltételezést., hogy a szlovákiai magyaroknak legfeljebb a fele képviseli azt a Gulyás miniszter által kizárólag helyesnek tartott normát, hogy a magyarokat csak a szlovákokkal szemben álló magyar párt képviselheti. Másik, talán valamivel nagyobb részük a nemzeti kisebbség sajátos érdekeinek képviseleténél még fontosabbnak is tartja választói döntésekor a szlovákiai demokrácia védelmét a nacionalista maffiapolitikával szemben. Gulyás és általában a Fideszben tömörülő magyar nacionalisták számára ez a politikai magatartás – amely megalakulása óta a Híd képviselt – nem elfogadható, sőt árulás.
Szerintem pedig időtől és tértől, a magyar kisebbségnek az egyes országokban kialakult helyzetétől függ, hogy helyes-e kitartani a politikai szerveződés etnikai alapja mellett, miként ez 1989-et követően valamennyi szomszédos országban magától értetődő volt, vagy eljött már az ideje annak, hogy a kisebbségben élő magyarok politikai meggyőződés alapján válasszanak a többségi népességben és a kisebbségek körében egyaránt támogatókat kereső pártok között. (Ez utóbbi megfontolás vezette a Momentumot, amikor a többségi és kisebbségi szavazatokat egyaránt gyűjtő romániai és szlovákiai pártokat támogatott választási kampányukban.)
A rendszerváltás első éveiben a magyarság egészének képviseletére törekvő RMDSZ és MKP igyekezett politikai hazát kínálni a különböző politikai irányokat képviselő kisebbségi politikusok és választók számára. Ahogy azonban 2006-ban Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártjában hirtelen, Romániában az RMDSZ-ben pedig a Markó/Kelemen váltást követően fokozatosan a Fideszhez közelálló nacionalista irány vált dominánssá, a kisebbségi politikusok és választók egy része távolabb került ezektől a pártoktól, ami Szlovákiában pártszakadáshoz vezetett, Romániában pedig a kisebbségi értelmiség liberális részének elfordulásához az RMDSZ-től. A Fidesz mint magyarországi állampárt számára a nemzeti alapon szerveződő kisebbségi pártok a kívánatosak, ezeket tudja a maga szatellitpártjaként működtetni. Ez magyarázza Gulyás árulózását.”