Karácsony Gergely: Feljelentést teszünk a „felújított” metrókocsik ügyében!

2021. március 17. 20:19

Klímaberendezés nélküli, elavult metrókocsikat kaptunk közel 70 milliárd forintért – állítja a főpolgármester.

2021. március 17. 20:19
null

„Lezárult a vizsgálat, az M3-as metrókocsik beszerzésével kapcsolatban, amelyet azért rendeltem el, hogy végre mindannyian tisztán lássuk és értsük, mi történt pontosan, amikor egy ennyire előnytelen konstrukcióban állapodott meg az előző városvezetés” – írta kedden Facebook posztjában Karácsony Gergely főpolgármester.

Korábban már hírt adtunk, hogy Budapest legnagyobb forgalmú metróvonala az M3-as infrastruktúra felújítása elengedhetetlen. Még Tarlós István városvezetése alatt, a szerelvényeket felújították, Karácsony Gergely főpolgármester azonban kétségbe vonta a kocsik felújításának indokoltságát,

Egy 2020 novemberében végzett független szakértői vizsgálat szerint azonban ez jó döntés volt. 

A közbeszerzési eljárás eredményeképpen ekkor a Metrowagonmash Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (MWM) lett a BKV Zrt. szerződéses partnere és a cég 222 darab metrókocsi felújítását, szállítását vállalta, ezeket a megadott határidőre el is végezte.

„Klímaberendezés nélküli, elavult metrókocsikat kaptunk közel 70 milliárd forintért, ezért természetesen valakinek felelnie kell, ezért ma a közgyűlési többséget alkotó frakció vezetőinek nevében megtettük a feljelentést a rendőrségen. A budapestieknek joguk van tudni, hogy mire költötték el a pénzüket!”– írta ma Karácsony Gergely Facebook posztjában

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2021. március 18. 20:14
Persze ez is a kampány része, az egyszer már elismert ügyet újra el kell indítani, hátha eltereli a figyelmet arról a százvalahány milliárdról, amit karigeri tüntetett el Budapest pénzéből. Ehhez bezzeg van tehetsége, pontosabban bármihez, amiben hazudozni kell.
rókabácsi
2021. március 18. 17:48
másfél év után? eddig gondolkodtatok? a lánchíd felújításán? is!
Pádis
2021. március 18. 17:13
Amerikában volt egy kölyökképű maffiózó ( Lester Joseph Gillis ). Karácsony Gergely rá hasonlít, a jóllakott napközisre fazonírozott képével. Semmi saját gondolatot nem fogalmaz meg, nehogy baj legyen., papagáj módra a betanított szöveget mondja el. Mindig szépen mosolyog, trendi dolgokat mond, egyszóval veszélyes és gátlástalan alak, legílább olyan kártékony mint Demszky Gábor a maga idejében,( Karácsonyra is szép idők várnak!) Szeretném a aki nem ért vele egyet, az ne Karigerizzen, mert az egyfajta összekacsintás, becézés!Ne növeljük a kölyökképű nimbuszát!!!!
OberEnnsinnen
2021. március 18. 16:52
Ami tény: a Metrovagons kocsijai, ind a 222, futnak, szolgálják Budapestet. A Lánchíd-tenderezésből kiindulva, Karácsony kapásból 20%-kal drágább megoldást talált - eddig 20% drágulás, eddig!!! - nem kell nagy ész hozzá: ezt a 222 metrókocsit Karácsony emberei a Tarlós által kialkudott összeg közel duplájáért "vásárolták" volna meg. Ennyi, és erre tesz feljelentést Karibaba... A Jr. GaálJ-Dorosz kettős újabb alakítását láttuk... (A Soros-emberek előbb-utóbb ellenőrzés alá lesznek vonva. Csak egy dolog nem tisztázott: a 10-es skálán mi lesz az ellenőrzésbe vétel mértéke?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!