Ez most minden, csak nem jogállam

2021. március 29. 15:48

Mi a célja a kormánynak? Csendben szenvedjen mindenki, aki nem ért velük egyet?

2021. március 29. 15:48
Donáth Anna
Facebook

„A kizsákmányolás és a szólásszabadság korlátozása a járványügyi intézkedések álcája alatt sem megengedhető.

A gyógyfürdők a járvány kezdete óta zárva vannak. Érthetően. De a kormány erről nem vesz tudomást. Érthetetlenül.

Ezért a rendőröket ráküldi azokra, akik megpróbálják felhívni a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon havi 80 ezer forintból nem lehet megélni. A kiérkező karhatalom ráadásul olyan dologra hivatkozott – gyújtogatásra –, ami egyáltalán nem történt, majd teljesen más miatt (járványszabályok megsértése) indítottak eljárást. Egy kormány azonban járvány idején sem hallgattatja el azokat, akik segítséget kérnek. Nem hallgattathatja el azokat, akik felhívják a figyelmet arra, hogy nincs rendben az, ahogyan kezelik a kialakult egészségügyi, szociális és gazdasági válságot.

Európában sokkolóan gyorsan vonták meg a kormányok a gyülekezés és a véleménynyilvánítási szabadságát az embereknek. Ezt sok helyen a járvány kezdete óta felülbírálták, az emberek biztonságos formában, például egy autós tüntetésen igenis elmondhatják a véleményüket a kormányok járványkezeléséről.

Itt az ideje, hogy a magyar kormány is visszaadja a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadság jogát a magyar embereknek. A rendőrség nem büntetheti tovább azért az embereket, mert dudálnak egy tüntetésen, nem tilthatják be a hibás járványkezelés miatt biztonságosan megszervezett rendezvényeket, de legfőképpen nem lehetetleníthetik el a kormányt kritizáló sajtótájékoztatókat.

Ez most minden, csak nem jogállam. Mi a célja a kormánynak? Csendben szenvedjen mindenki, aki nem ért velük egyet?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Királyfi
2021. március 31. 11:46
Ennek a szukának csak azért van eggyel több agytekervénye mint a tyúknak, hogy ne szarja össze az udvart.
Ben Jeremiah
2021. március 30. 08:52
Nem kell csendben szenvedni. Lehet sikoltozni is, de leszarom.
The Loner
2021. március 29. 20:44
Ha nem találod akkor ebben a kommentedben mire reagáltál. NoSS 2021. március 29. 20:31 @ The Loner Ez volt az ellenérv? Miért is nem csodálkozom! Hivatalos kormánypárti statisztika! Az ország egyharnada funcionális analfabéta! Érdekes egybeesés, hogy megegyezik a fideszes szavazók számával! Te is benne lehetsz! Szerintem hanyagoljuk az oktatást még jobban, hátha összejön a négy harmad is! Kezdesz fáradni. :))) Gyurka bá meddig fizeti a trollkodást ? 21 óráig? Várod már hogy leteljen a műszakod?
NoSS
2021. március 29. 20:37
A " szövegértés" ott kezdődik, hogy a " vebhely nem elérhető"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!