Az irigység három évtizede

„Harmincegynéhány év. Ennyinek kellett eltelnie, hogy a nem éppen a türelem megtestesítőjeként ismert Gyurcsány Ferenc végre elérkezettnek érezze a pillanatot, amikor úgy szállhat bele a jelenlegi kormányfőbe, hogy azokat a tulajdonságait kérdőjelezi meg, amelyeket az ennyi idő alatt rákiabált összes negatívum dacára ezidáig még az ellenfelei is elismertek, hogy okos és tehetséges politikus.

Harmincegynéhány év sok idő, a politikában különösen. Abraham Lincoln 1847-ben kezdett igazán érdeklődni a köz ügyei iránt, 1860-ban lett a Republikánus Párt elnökjelöltje, majd 1865-ben merénylet következtében meghalt. Lincoln mindössze tizenhárom évet töltött aktív készülődéssel, és öt esztendő alatt megvívta a polgárháborút. Otto von Bismarck, a Vaskancellár 1862-től 1871-ig volt Poroszország miniszterelnöke, utána 1890-ig a Német Birodalom első kancellárja.

Valószínűleg a mögöttünk hagyott három évtizednek az irigység a legnagyobb tehertétele. Hogy a kommunizmus magát átörökítő elitjével együtt öröklődött át a mindent szürkére egalizálni igyekvő mentalitás is. Emlékezzünk az első Fidesz-kormány idejére, az Álmok álmodói kiállításon hömpölygő tömegre, a választási vereséget a Millenárison sirató fiatalokra, és jusson eszünkbe a válaszként megfogalmazódott Kovács László-i intelem: »Tanuljunk meg kicsik lenni!«

Az irigységről írják, a hét főbűn közül az egyetlen, amelyik nem okoz örömet a beleesettnek. Nem okoz jóllakottságot, mint a torkosság, élvezetet, mint a bujaság, gazdagságot, mint a fösvénység. Röpke enyhületet ad csak, mint amit egy Facebook-poszt vagy egy ország­gyűlési felszólalás okozhat, azon kívül az örök sóvárgás marad, ami semmivel sem törődik, aminek semmi sem drága, ami akár az egész világot is összedöntené, csak hogy a másik ne legyen”.