Nemi szerepek és interperszonális kapcsolatok a macskafogóban.
„Tolerancia, egyenlő bánásmód, erős, független női karakterek, környezetvédelem, LMBTQ – tudatosan, sőt, megkockáztatható: jól felfogott érdekek mentén épülnek be ezek a témák az utóbbi évtizedek rajzfilm- és animációs filmtermésébe. De poroljunk csak le néhány régi magyar mesefilmet, és kiderül: ha az alkotók rendelkeznek alapvető erkölcsi érzékkel, akkor nincs az a szemellenzős, képmutató, vagy épp nemtörődöm politikai/társadalmi környezet, amely megakadályozhatná, hogy ez napvilágra kerüljön.
(...)
Von Schwarz, ha kérhetem…
Miért lehet (sokkal) jobban szeretni a Macskafogót, mint a Tom és Jerryt? Nem önmagában azért, mert magyar, mert jó a duma (egyáltalán: VAN duma), és mert több szereplőt vonultat fel, mint a hollywoodi celluloid.
A Macskafogó szereplői árnyaltak, írói pedig nem tekintik élből hülyének a nézőt.
Nem feltételezik, hogy ne tudnánk: egy normális macska kergeti az egereket. És sok ember kifejezetten szereti a cicus eme kártevőelhárítási tevékenységét. Önmagában az, hogy Mickey Mouse után 80-ban az X-bolygó macskái és egerei halálos ellenségek, elegendő alapszituáció egy Tom és Jerry jellegű ötperceshez. Nepp Józsefék művében azonban nem azért utáljuk a macskákat, és drukkolunk az egereknek, mert szegény cuki egérke menekül, a csúnya gonosz macska pedig üldözi.
Hanem mert ezek a macskák valóban gonoszak.
Nem az egerekkel. Egymással.
Agresszívek, hatalommániásak, kétszínűek, használják és kihasználják egymást, hajbókolnak és megalázkodnak (vagy kényszerből, vagy mert egyszerűen épp az tűnik célravezetőnek), és eltapossák egymást, ha megtehetik. Apró, finom célzásokból ennél részletgazdagabb kép is kirajzolódik – Mr. Teufel viszonya Schwarzhoz például a rejtett rasszizmus iskolapéldája.
Miközben a macskák világa az alá-fölérendeltségre, vagyis az elnyomásra épül, az egereké a demokráciára.
Bizottság dönt, közösen (kerekasztalnál…), a legnagyobb kockázatot vállaló szereplők (Grabowski, Edlington vagy akár Lusta Dick) önként, tudatosan vesznek részt az eseményekben, nem kényszer hatására, és nem is valamiféle kegyúr elismerésére áhítozva. Egy diktatórikus, elnyomó rendszer áll szemben egy demokratikussal, ahol vannak ugyan egyéni hősök, mégis alapvető fontosságú a csapatjáték, az egymás iránti bizalom. Ahogy Grabowski mondja: »Mindenhol akadnak barátok«.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Megdöbbentő, amit ez a kártékony, önelégülten nárcisztikus ember művel.
Az ellenzék azt hitte, a miniszterelnök menekül, pedig épp most mattolta őket. Schiffer András szerint Orbán Viktor tudatosan váltott, és beállt abba a pozícióba, ami eddig mindig tarolást hozott – miközben Tarr Zoltán egyetlen elszólással leplezte le a Tisza Párt valódi ajánlatát.
Kiderült, miről hallgat a kijevi vezetés: a BBC riportja lerántotta a leplet a rendszer kegyetlenségéről. Az utcáról elhurcolt, majd öngyilkosságba hajszolt férfiak családjai semmit sem kapnak: nincs kártérítés, nincs katonai tiszteletadás, sőt, még a temetést is megtagadják Ukrajnában.
