A Néppárt már nem jobboldali párt

2021. március 18. 19:39

A Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált.

2021. március 18. 19:39
Novák Katalin
Novák Katalin
Facebook

„Ma a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Miért? 

  • 2015-ben, a bevándorlási válság idején kiderült, hogy a Néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban elutasították azt, és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása. 
  • Most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját, az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától. 
  • Az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel mi nem tudunk azonosulni. Ahogy több vezető is kifejtette: a Néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük.

A Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik