A munkások helyett homoszexuálisok és bevándorlók

„Marcuse szerint csak az képes forradalmi cselekvésre, aki az adott társadalom normáin kívül esik, vagyis érdeke, hogy az aktuális kultúra megsemmisüljön. Ezek szerinte az etnikai, vallási, szexuális kisebbségek.

Azonban mivel ezek az elemek, Marcuse szerint a »társadalmon kívül« helyezkednek el, a kultúra megváltoztatására, vagyis a Gramsci-féle metapolitikára nincs lehetőségük. Ezenkívül hiába forradalmi az oppozíciójuk, ha ők ezt maguktól nem ismerik fel, illetve kell valaki, aki irányba tereli őket. Ezért egy »forradalmi élcsapatra« is szükség van, aki az »elnyomottak szószólója lesz« a metapolitikát megvalósítva. Szerinte ilyen potenciális forradalmárrá bárki változhat, csak ki kell illeszkednie a társadalomból. Az »Esszé a felszabadításról« című művében fogalmazza meg a »nagy elutasítás« gondolatát, amely egy a társadalomból kiileszkedett ellenkultúrát kíván létrehozni.

A forradalmi élcsapatra remek alapanyagot látott az akkori diákságban – akikkel mint említettük jó viszonyt ápolt – ugyanis a korszak Woodstock nemzedéke, a beat-, hippi-, punkmozgalom, a drogfogyasztás és a szexuális szabadosság jól megtestesítette a társadalomból való kiilleszkedést és a kulturális normákkal való szembenállást.

Miután a diákság ezekkel az »értékekkel« felvértezve kezdi meg életét, és egy-egy értelmiségi pályán elhelyezkedve, elkezdheti a jelenlegi rendszer átalakítását is. A Gramsci-féle metapolitika itt is érvényesül, miszerint egy ellenkultúra megjelenik, és lebontva az addigi társadalmi korlátokat, teret enged egy új embertípus és egy új társadalom felépülésének. Gramsci azt jósolta, hogy három generációnyi idő elég lesz a kulturális átalakításhoz. Korunk tendenciáit figyelembe véve a becslése igen pontosnak bizonyult…”