Új hajnal bölcsője

„Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország harminc éve indult el azon a közös úton, amelyen hol lassabban, hol gyorsabban ma is halad. Együttműködésük talán a legerősebb az Unióban. Sőt, mondhatni, divatba jött Közép-Európa egésze – jóllehet némelyek még a létét is kétségbe vonják… Földrajzi valóját persze nem lehet tagadni, de történelmében sokan csupán a periférián tengődést látják, vagy épp kompországokat emlegetnek. 2004-ben végre kikötött a komp – de nem pihenhetünk; el kell indulni a felzárkózás, a Nyugattal való teljes egyenlőség felé. Annak idején nem láttuk meg a veszélyt, hogy ebből anyagi egyenlőség aligha lesz, teljes feloldódás és arculatvesztés azonban könnyedén lehet.

Jó lenne tudni, hogy Magyarországon hányan törődnek egyáltalán Közép-Európával, s akik törődnek, vajon milyen jövőt szánnak neki? Egységes Uniót akarunk, egyformává gyúrt országokból – vagy két erő együttműködését, melyben az eltérő történelmi tapasztalatok közösen járulnak hozzá a jövő kialakításához?

2004-ben, amikor a beérkezettség érzésével eltelve ünnepeltük uniós tagságunkat, még otthon éreztem magamat Strasbourgban és Brüsszelben is. Ha akkor megkérdezték volna, hogy a nyugati vagy a keleti »féltekéhez« tartozom, egyértelműen – sőt a kérdésen kicsit fel is háborodva – a Nyugatot említettem volna. Ma már sokkal óvatosabb vagyok. Nyugat- és Közép-Európát csak úgy szabad integrálni, hogy mindkettejük értékei megmaradjanak. Két évtizede szemtelenségnek és botorságnak tartottam volna megkérdezni, hogy mik Nyugat-Európa értékei. Ma már sajnos úgy látom, hogy régi értékeit elveszítette ez a pár évszázada még a világ vezető erejének tekintett térség. Ma Európa sem gazdaságilag, sem katonailag, de még kulturálisan sincsen az élvonalban.

Nyilván túlzás volna kételkedni a nyugati értékek létezésében. Azt viszont tudatosítanunk kell, hogy a szívünkhöz közel álló, reményeinket hordozó Közép-Európának egy rohamosan változó, egyre kevésbé vonzó Nyugat-Európa a »házastársa«.”