Pokorni, Szájer, Stumpf

„Egy normális országban, egy normális rendszerben akár még rendes emberek is lehettek volna. Ők azok, akiket a köznyelvben »emberarcú fideszeseknek« szoktunk nevezni. Most három jut eszembe közülük, akik körül más és más ok miatt, de az elmúlt hetekben felhabzott a hangulat. Mindhármukat érintőlegesen ismerem, volt velük dolgom, ha nem is mostanában. (...)

Azt is bevallom, hogy bizonyos szempontból részvétet érzek iránta, mert rettenetes teher lehet ezt a múltat önmagának és a nyilvánosságnak bevallani. Szerintem egyikünk sem tudja, hogy milyen érzés mindezzel szembesülni és egy életen át cipelni a gyötrő és megmagyarázhatatlan múltat, akkor is, ha semmiféle felelősség nem terheli ezért.  Az ember szeret büszke lenni a szüleire, a nagyszüleire, és szerencsés az – köztük én is – akinek ez megadatott, noha semmiféle érdemem nincs ebben. (...)

Feltételezem, hogy az okos és felkészült jogász Szájer József harminc éve rejtőzködik és retteg, hogy lebukik. A szemünk előtt ment végbe ennek az anno ígéretes fiatalembernek az intellektuális és morális szétesése, lezüllése is. Mert a folyamatos rejtőzködés és rettegés felőrli a személyiséget, megeszi a lelket. És egy normális világban Szájer József is lehetett volna egy közmegbecsülésnek örvendő, sikeres jogász, ha nem kerül be egy zsarolásra épülő, önkényuralmi rendszer örvényébe. (...)

2010-ben pedig úgy lett belőle alkotmánybíró, hogy lényegében a pozíció betöltéséhez szükséges egyetlen törvényi előírásnak sem felelt meg. S bár tény és való, hogy többször is különvéleményt fogalmazott meg a testület döntéseivel szemben, ez éppen annyit nyomott a latban, mint amennyire a Hazafias Népfront a pártállam ellenzéke volt.Most pedig ő lett a felsőoktatás végső szétveréséért és az ideáramló uniós pénzek lenyúlásáért felelős kormánybiztos. Úgy tesz, mintha nem értené, hogy milyen célt szolgál az egyetemek politikai megszállása. Mintha elhinné, hogy Szíjjártó Péter, Varga Judit, Novák Katalin és a többi pártkatona azért van örök időkre bebetonozva a kuratóriumokba, mert nincs náluk a felsőoktatási átalakítás levezénylésére alkalmasabb ember. Pedig Stumpf István is okos és felkészült politikai elemző, aki egy normális országban, egy normális rendszerben akár rendes ember is lehetett volna.

Ez a három esettanulmány azért fontos számomra, mert azt példázza, hogy egy diktatórikus rendszer kiszolgálójaként nem lehet »rendes embernek« maradni. Ezek a rendszerek először szolgálóik lelkét és lelkiismeretét zabálják fel, aztán pedig morális tartásuk maradékát és intellektuális képességeiket. Így volt ez a Kádár-rendszerben és így van ma is.”