Külföldi hírszerzők célkeresztjében a magyar hadiipar: Ukrajnába kerülhetnek a magyarországi hadianyagok
Érezhető a fokozódó külső nyomás a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke szerint.
Ukrajna színes állam, de ami a nemzeti kisebbségek kérdését illeti, ma már erősen halad a fekete-fehér felé.
„A világ értelmezése ritkán színes, mert a színeket kikeverni nemcsak fáradságos, hanem időnként fájdalmas és érdeket sért. Ukrajna esetében különösen markáns ez a jelenség. Van egy kép, amit elsősorban Oroszország propagál. E szerint a 2014-ben létrejött új Ukrajna egyszerűen illegitim, szélsőségesen nacionalista, sőt fasiszta, elnyomó állam, mely nem több az Egyesült Államok bábjánál. A másik, Nyugaton felrajzolt kép szerint pedig egy progresszív, demokratikus kísérlet a végtelenül korrupt, antidemokratikus oroszbarát rendszer felszámolására és Ukrajna a népakaratnak megfelelő lehorgonyzására az euroatlanti világban.
Ukrajna színes állam, és színesek a 2014 óta történtek, de ami a nemzeti kisebbségek kérdését illeti, ma már erősen halad a fekete-fehér felé. Lehet a Krím elcsatolásával és az orosz agresszióval érvelni, de tévedés. Az ukrán nemzeti kizárólagosságot hirdető Ukrajna-értelmezés nem a 2014-es orosz támadás eredménye, nemcsak Majdanban, hanem már a 2004-es »narancsos« forradalomban is benne volt. A nemzetiségi, nyelvi, kulturális toleranciát Ukrajnában az elmúlt harminc évben nem a »nyugatosok«, hanem a ma nagyon leegyszerűsítően »oroszbarátnak« bélyegzettek képviselték. Egy olyan államban, amely soknyelvű, sok eltérő kultúrájú régióból állt össze, csak az lehet a progresszív hozzáállás, de ezt mintha az európai progresszió nem akarná észrevenni. Elméletben lehetett volna 2014-től egy olyan ukrán államot építeni, amely egyszerre harcol a korrupció ellen, indul el Nyugat felé, de egyben megtartja toleráns hozzáállását a nem ukránokhoz. Csakhogy a »nyugatosság« Ukrajnában nemcsak kiválóan megfér az erőteljesen nacionalista nemzetépítéssel, hanem sokszor egybeolvad azzal.
Az ukránok nagy része ugyanakkor nem »Dicsőséget Ukrajnának«-kal köszön egymásnak, és nem tanítja kisgyerekét más nemzetek gyűlöletére. Mindegy, mi a politika, mit sugallanak a durva sajtókampányok, sokan nyitottak a magyar vélemények megfontolására – különösen Kárpátalján, ahol ismerik a valóságot. Beszélni kell egymással, beszélni és beszélni. Persze vannak olyan pontok is közös, a térség átlagához képest egyébként szinte konfliktusmentes történelmünkben, ahol nekünk is szembe kell nézni a valósággal. 1939 márciusa például nem egyszerű történet, az nem egy vértelen bevonulás, hanem egy rövid, de nem elhanyagolható magyar–ukrán háború volt. Bár az Ukrajnában terjesztett, és a Wikipédián angolul is olvasható állítások arról, hogy a bevonuló magyar csapatok 27 ezer embert öltek meg, borzalmas és veszélyes fabrikációk, azt elfogadni, hogy közös történelmünkben vannak ukrán sérelmek, nem gyengeség, hanem erő. Hogy ezen, vagy bármilyen más vonalon tett gesztusokkal el lehet-e indulni az ukrán–magyar viszony javítása felé: nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy meg kell próbálni. Ha az ukrán–magyar kapcsolatok a fekete-fehér narratívák világában maradnak, azon mindenki veszít. Nemcsak a magyarok, hanem Kárpátalja egész lakossága, sőt Ukrajna és Magyarország is”.
A szerző író, biztonságpolitikai szakértő.