Minden gyermek megérdemli, hogy szülei házasok legyenek, akik szeretik őt, és egymás iránt is elkötelezettek. A gyermek fegyelmezettségének és erkölcsi értékeinek kialakításában a szülők szerepe nélkülözhetetlen. Ezeket az előnyöket az adatok alapján a házasságban élő szülők tudják legjobban biztosítani a gyermekeknek.
Ugyanakkor gyermekek milliói számára nem fontos a statisztika. Számukra ez mély érzelmi sebekről szól, amelyek gyakran egész életen át kísérik őket. Stephanie Martinez például így élte át szülőanyja második válását:
»Emlékszem, a karjaimban fogtam a három fiatalabb testvéremet (akik akkor hét, öt és háromévesek voltak), és sírtak, amiért Apa nem jött. Mindig késett. Néha órákat, de volt, hogy el sem jött. Újra meg újra megszegte a szavát. Sosem éreztem azt, hogy a szüleim szerettek volna, vagy törődtek volna velem. Nehezemre esik az is, hogy magammal törődjek. Ittam, buliztam, kábítószert fogyasztottam, lógtam iskolából. Tizenhat évesen költöztem el, és egy ideig a kocsimban éltem. A fájdalmat és a haragot gyógyszerekkel próbáltam tompítani.«
Számtalan gyereknek van olyan szívszorító története, mint Martineznek. Szinte mindenkinek van olyan közeli barátja vagy családtagja, akinek gyermeke házasságon kívül született, vagy ő maga váláson ment keresztül. Ők mind sérültek, akik az elhagyatottság, megbánás, vagy szégyen érzéseivel kell, hogy küzdjenek.
Ahogy az életpárti mozgalom elárasztja szeretetével az abortuszon átesett nőket, úgy kell a házasságpárti mozgalom szeretetével elárasztania azokat, akik ilyen-olyan okból kifolyólag nem tudták megadni gyermeküknek az ideális családi struktúrát. Semmi ellentmondás nincs abban, hogy az élet és a házasság szentségében hiszünk, és kimutatjuk szeretetünket szüleink felé, még ha maguk hibáztak is. A feltétel nélküli szeretet mindenkinek segít elérni célját.
A szekuláris liberalizmus a »szabadság« jegyében hirdeti az abortuszt, és hanyagolja el a házasságot. De a tudomány és a kutatások szerint ez a »szabadság« csak fájdalommal és üres ígéretekkel jár.