Mianmarban, az egykor volt Burmában az alig tízéves múltra visszamutató demokrácia igen ingatag lábakon áll.
„Az évtizedeken keresztül katonai junta által irányított, és a világtól szisztematikusan elzárt országban a politikai rendszer a 2000-es évek elejétől folyamatos demokratizálódáson ment keresztül.Az egykor mesebeli gazdagsággal bíró terület a katonai uralom ideje alatt az elzártság és a gyenge szakpolitikai intézkedések eredményeként a Föld egyik legszegényebb államává vált. És hiába állt a változások és a reformok élén a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi, az átalakulás nemcsak lassan, de nagy nehézségek közepette is zajlott és zajlik.
Ez a demokratikus átformálódás február első napjaiban meg is bicsaklott. A hatalomról, vagy legalábbis annak egy részéről korábban önszántából lemondó hadsereg ugyanis a demokratikus úton megválasztott vezetőket pozíciójukból eltávolítva puccsot hajtott végre, és ismét magához ragadta a hatalmat.Válaszul több tízezres tüntetések kezdődtek a demokratikus értékek védelmének érdekében, azonban a demokratikus értékek kezelésének problematikája jóval messzebbre mutat annál, mint az elsőre látszik.
Így a rohingja népcsoport helyzete egyetlen nemzetközi előírásnak vagy elvárásnak sem felel meg, miközben a mianmari állam által 2017-ben kezdett, népirtás jellegű akciók szintén tarthatatlannak minősíthetők, ugyanakkor érdemes megjegyezni azt is, hogy a rohingja fegyveres csoportok is számos terrorcselekményt hajtanak végre az országban.
Mianmar ékes példáját mutatja annak, hogy a demokratikus választások és az azok alapján működő „demokratikus kormányzat” önmagukban egyáltalán nem biztosan elégséges feltételei annak, hogy az állampolgárok boldogabb és biztonságosabb életet élhessenek, mint egy autoriter vagy diktatórikus politikai struktúrában.Így kérdéses, hogy a katonai puccs után a mianmari politika milyen irányt is vehet, és ha megtörténik a visszatérés a demokrácia útjára, akkor a soknemzetiségű országban vajon ez minden népcsoport számára elhozhatja-e a béke és a fejlődés korszakát”.
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.
Magyar Péter 2024-ben még a nyitottságot és az átlátható jelöltállítást ígérte, mára azonban a Tisza Párt jelöltjei néma fegyelemben, sablonszövegekkel bújnak a nyilvánosság elől.
De sose feledjük azt a szégyent és csúfságot, hogy a feleségét akarta »csak« zsarolni, hogy maradjanak meg az állásai.
Ha kapsz és elteszel 3,4 milliárdocskát a brüsszeli önsorsrontó idióták és/vagy fekete öves gazemberek pénzéből, akkor te vagy a független.
Nem a bűnöző, korrupt ukrán vezetők halnak meg a fronton, de ők döntenek.
Hatalmas kihívásokat támaszt kontinensünkön a küszöbön toporgó demográfiai válság. Európa elöregedése megoldásért kiált, ám az EU-nak minden kérdésre csupán egyetlen válasza van.
