„Egy rendkívül szomorú történet kapcsán újra előkerült az Egyházon belüli pedofília kérdése. A lehető leghatározottabban elítélem a pedofíliát – akár egyházi, akár világi is a tettes –, de amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy egy egész közösséget bélyegeznek meg ezekben a napokban.
Mély megrendüléssel és együttérzéssel néztem végig azt az interjút, amelyben egy korábban szexuálisan zaklatott fiatalember mesél kálváriájáról. Attilát az a pap molesztálta húsz évvel ezelőtt, aki nekem egyetemi tanárom volt – és akire sokáig példaképként tekintettem. Előadásai szórakoztatóak voltak, mondanivalója komoly és elgondolkodtató, közösségépítő ereje irigylésre méltó. Karizmatikus ember, akiről soha nem gondolnád, hogy valaha is fiatal fiúk nadrágjában kotorászik. Aligha kell részleteznem tehát, hogy ez a beszélgetés egy többszörös szíven szúrással ért fel számomra.
Szeretném leszögezni – a teljesen magától értetődő – elvünket: a pedofília minden esetben – akár világi, akár egyházi ember az elkövető – undorító cselekedet, teljességgel elfogadhatatlan. Pedofiloknak nincsen helyük a papi szolgálatban, tettük elévülhetetlen és a törvény kell hogy igazságot szolgáltasson felettük. Pont. Nincs »de«, nincs »ha«. Ami viszont jó hír, hogy maga az Egyház is pontosan így gondolkodik erről a kérdésről, zéró tolerancia van érvényben a gyermekmolesztálások ügyében. Az a pap, aki pedofil bűncselekményt követ el, az elárulja Jézust, a paptársait, a híveket – és magát az Egyházat is.
Ugyanakkor elszomorítónak és igazságtalannak érzem azokat a vagdalkozó kommenteket, amelyek most egy egész közösséget bélyegeznek meg. Néhány ember rémtette miatt nem lehet ezreket meghurcolni.”