A V4-ek betöltik hivatásukat

„Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig. Ezt a tényt a térség szovjet megszállása 1990-ig eltakarta a szemünk elől. Hagyományos hivatásunk modern megvalósításának feladata értelmezhetetlen volt, amíg szovjet katonák állomásoztak országainkban, és bennünket csak az a vágy hajtott, hogy kiszabadulhassunk a Varsói Szerződésből.

Az is beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után odajuttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására: hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt.

A kommunizmus megdöntése és országaink felszabadítása után boldog, de igen legyengült állapotban voltak országaink. A túlélés, a nagy átalakítás erőpróbája, egy életképes és a nyugati világhoz illeszkedő új korszak megalapozása lekötötte minden erőnket. Mégis, a szívünk azt diktálta már 1991-ben, hogy országainknak, Lengyelországnak, Magyarországnak, Csehszlovákiának valamiképpen össze kell majd fogniuk. Tudtuk, évszázadok jönnek-mennek, de a közép-európai népek sorsközössége marad.

S valóban, harminc év elteltével, NATO-tagként az Európai Unió legdinamikusabb térségeként tekinthetünk magunkra. Erős növekedés, alacsony munkanélküliség, gyors digitális átalakulás, robusztus befektetések. Ezek vagyunk ma mi.”