Fordított évaddal érkezik a Hungarikumokkal a világ körül 8. évada
A Kárpát-medencében élő, de külföldi származású embereket mutatnak be, akik itt leltek hazára az évek során.
A média nem tájékoztatni akart, hanem egy narratívát szőni a magyar eseményekről a tények elhallgatásával.
„Az utolsó években sokszor tetten érhető egyes német orgánumok elfogult és nem éppen objektív tudósítása magyarországi események kapcsán. Az első nagy »sláger a médiatörvény volt, melynek hátteréről és körülményeiről nem tudósítottak, csupán egy – mint mára beigazolódott – megalapozatlan cenzúra-váddal illették az új médiahatóságot. Az új Alaptörvény elfogadásakor többek között a kereszténységet is megemlítő preambulum került pellengérre, holott Magyarország volt (az 1922-es régi alkotmányát visszahozó Lettország kivételével) az egyetlen olyan újonnan csatlakozott EU-s tagállam, mely a rendszerváltáskor nem fogadott el új alaptörvényt.
A kritika azt is magában foglalta, hogy az új Alaptörvényről nem szavazott a lakosság (mintha csak ez lehetne a demokrácia záloga egy képviseleti rendszerben). S ezt csak tetőzi a történelmi tudatlanság, amikor egyesek Németországból visszakérdeztek, hogy mi a baj az »1949-es« alkotmánnyal, hiszen ebben az évben választották Konrad Adenauert kancellárrá, milyen szép év volt az, a háború utáni újrakezdés egyik fontos állomása. Egy szóval a média nem tájékoztatni akart, hanem egy narratívát szőni a magyar eseményekről a tények elhallgatásával, legalábbis félvalótlan kontextusban történő tálalásával. Lehetne folytatni a sort a magyar migrációs politikától a választási rendszer átalakításáig, mindezek többségéről teljesen negatív tónusban írt a német média jelentős többsége, meg se próbálva megérteni hazánk történelmi sajátosságait, a magyar közéletet vagy a politikai kultúrát.
2020-ban sugározta első alkalommal a német közszolgálati ZDF csatorna a »Hallo, Herr Diktator« c. dokumentumfilmet, melyet aztán 2021. február elején ismét programra tűzött az ARTE német-francia közös csatorna – szintúgy közpénzen.
A »dokumentumfilm« egyetlen célja az volt, hogy Magyarországról egy elmaradott banánköztársaság képét fesse. Történt ez a magyar baloldal legprominensebb szereplőinek közreműködésével, valamint olyan évtizedek óta külföldön élő és kormánypártisággal nem vádolható tudósítókkal, mint Paul Lendvai. De magyar interjúalanyok mégis eltörpültek az igazi sztár, a Zöldpárti német EU-képviselő, Daniel Freund mellett, aki titkos bevetés keretében végigtaxizott Budapesten, s különböző helyszíneken, »hiteles« baloldali politikusok beszámolóiból (már amennyiben egy ellenzék objektív képet tud festeni politikai ellenfeleiről) győződött meg arról, milyen borzalmas az élet Magyarországon.”