Szerintünk az olyan embereknek, mint én nagyobb adókulccsal kell adóznia

2021. január 17. 20:47

Az egykulcsos vagy többkulcsos adórendszer legyen szinte mindenhol vita a világban.

2021. január 17. 20:47
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„Kovács András, az Origo.hu újságírója nemrég egy elég pongyolára sikeredett írásában abszurdumok sorát állította azért, mert azt írtam, hogy »a havi egymilliót keresők pedig járuljanak hozzá többel a közterhekhez.«

Volt benne persze pár Fideszes panel, valahogy bejött az orvosok bére, a fővárosi városvezetés (itt már elvesztettem a fonalat amúgy), Gyurcsány Ferenc.

Az a helyzet, hogy az, hogy egykulcsos vagy többkulcsos adórendszer legyen szinte mindenhol vita a világban. Akik az egykulcsos adórendszert támogatják, azokat nevezzük általában neoliberálisnak, ezt csak ezért mondom, mert ezt a szót mindig valami globális összeesküvésre értik a fideszes megmondóemberek, pedig leginkább rájuk igaz ez Magyarországon.

De ezt leszámítva ez egy fontos vita: szerintünk az olyan embereknek, mint én nagyobb adókulccsal kell adóznia, mint azoknak, akik a garantált bérminimumot keresik és például közalkalmazottak. A korábbi Orbán Viktor, amelyik plebejus kormányzásról beszélt még egyetértett volna, ami onnan is látszik, hogy az első Orbán-kormányban nem volt egykulcsos adórendszer. De ez mindegy is.

A 25 év alattiak SZJA mentessége, ami amúgy majd jövőre lesz, tehát még egy válságos év után, egy kampányfogás. Az a pénz, ami így kiesik a költségvetésből hiányozni fog máshonnan.

A kormányzás lényege az, hogy meghozzák azt a döntést, hogy mire van pénz és mire nem.

A szociális dolgozók egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítésére (45 milliárd) nincs pénz. Az otthonápolási díj egységes emelésre, amit a WHO is javasol (22 milliárd) szintén nincs pénz.

Nincs pénz a 100%-os táppénzre, a bértámogatásra, a vendéglátóipar kisegítésére, ahol amúgy rengeteg 25 év alatti dolgozik.

Amire van pénz az pontosan az, ami szerintük ahhoz kell, hogy megnyerjék a következő választást. Ez nem szól másról. A fiataloknál rosszul állnak, próbálnak javítani. Csak a helyzet, kedves Origo, hogy túl sok ember ment ahhoz tönkre ebben a válságban, túl sokan dolgoznak a garantált bérminimumért ma ahhoz, hogy csak ez számítson. Legalábbis szerintünk”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. január 18. 19:57
bullshit semmi akadálya h az egész fizetésed átutald a navnak... a valóságban mástól szeretnél pénzt elvenni... egy geográfus aki az adófizetők pénzéből él és szivesen elvenne még tőlük több pénzt...
Ipolypart
2021. január 18. 18:03
Olyan embernek meg, mint én örökölni kellene sok-sok milliót, aztán a jövedelmemből vonhatnának annyit, amennyit akarnak. Lehet, hogy én is EGY forintér sem dolgoznék, mint a dicsőséges Ferencünk.
fogas paduc
2021. január 18. 12:19
És akkor a fél ország minimálbéren lenne....
diodoro
2021. január 18. 11:53
Azért nem mindenki körúton belüli szocimókus és szfe diák tájékozottságával rendelkezik. Az olyan emberek mint te, a tőkejövedelmükből élnek. szja-t adóztathatom akárhogyan az nem lesz rád hatással. Javaslatod a középosztály jövedelmét csapolná meg. garantált bérminimumnál akármelyik építőipari szakmunkás többet keres...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!