Az uniós támogatás nem jog és nem automatizmus, csak azoknak szabadna részesülniük ebből, akik nem visszaélnek, hanem felelősen gazdálkodnak vele. Az EU-ban ezért több eszközzel is igyekszünk megvédeni a támogatásokat, ilyen az úgynevezett Korai felismerési és kizárási rendszer (EDES), aminek feketelistáján szereplők nem kaphatnak támogatást.
Az uniós források védelme érdekében álltam elő azzal a követeléssel, hogy Tiborcz kerüljön fel erre a listára. Akiknél az OLAF visszaéléseket tár fel, azok automatikusan kerüljenek a listára és zárják ki az uniós pályázatokból.
Ma, amikor a CEU Demokrácia Intézetének rendezvényén Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal beszélgettem a jogállamisági mechanizmusról, megkérdeztem őt erről a feketelistáról. Válaszában a biztos úgy fogalmazott, ezért a területért nem ő a felelős – hanem Johannes Hahn költségvetésért és igazgatásért felelős biztos, akinek levelet írok az ügyben –, de nyitott arra, hogy alkalmazzák az EDES feketelistájának rendszerét, nyitott, hogy megnézzék, mit lehet kezdeni ezzel az eszközzel. Reynders hozzátette, logikus lenne, ha az uniós támogatások odaítélésénél figyelembe vennék azt, ha valakinél korrupciós ügyekben vizsgálatokat folytattak korábban.