Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

A cigicsempész Legény Zsolt óta tudjuk, mit kellene mondania.
„A Gyurcsány-koalíció gyöngyösi polgármestere, Hiesz György suttyomban, szabályszegően beoltatta magát, a védekezésben részt vevők és a rászorulók elé tolakodva. A vakcina elleni kampányt folytató baloldal egyelőre bujkál a botrány elől, még keresik a szavakat, pedig a cigicsempész Legény Zsolt óta tudjuk, mit kellene mondani:
»Amikor kinyitottam a rendelő ajtaját, én voltam a legjobban ledöbbenve. Tele volt vakcinával. Az az oltás nem az enyém, nem én vásároltam, nem tudom, hogy került bele a karomba«.”