„Győzelmeinket bezzeg elhallgatják” – tényleg filmes diadalokból épül a nemzeti öntudat?

„A tavaly december végén bemutatott A pozsonyi csata című animációs film szokatlanul nagy hullámokat keltett az online térben. A kritizálók és védelmezők diskurzusában számomra feltűnően gyakran bukkant elő néhány végtelenül leegyszerűsített állítás: »amelyik népnek nincs múltja, annak jövője sincs«, »a történelmet a győztesek írják«, »a győzelmeinket bezzeg elhallgatják«, »de legalább most elkezdődött valami«. Sőt, sokan eljutottak ahhoz a „felismeréshez” is, hogy egy nép nyilván a történelmi filmekből tudja a legjobban megismerni a múltját.

Egy-egy katonai diadal felidézése, sőt csak ezeknek a felidézése lehet a kitűzött cél – mint például a most célba vett brezalauspurci győzelem. (Tán érdemes emlékeztetni rá: koránt sincs meggyőződve róla minden kutató, hogy a történeti forrásokban ezen a néven szereplő egykori hely Pozsonnyal lett volna azonos, aminek az »ünneplés« szempontjából nem kis jelentősége lehet.) Sikeres magyar tudósok, művészek, feltalálók élete viszont fel sem vetődik lehetőségként. Az interneten felbukkanó bejegyzésekből úgy tűnik, hogy sokak számára mindez már nem pusztán holmi dramaturgiai kívánalomnak, hanem egyenesen nemzeti érdeknek tűnik.

A magyar állam történelme olyan, amilyen egy ilyen nagymúltú ország históriája lenni szokott, tele van sikerekkel és kudarcokkal is, s ezek nem is feltétlenül egyenlően oszlanak el egy képzeltbeli idővonalon. (Még Bán Mór sem írhat úgy regényciklust Hunyadi János életéről, hogy abban ne szerepelne a nagy hadvezér várnai és rigómezei veresége.) Azt pedig, hogy ki mikor mit metsz ki a közös múltból és visz filmvászonra, kicsit több szempont is befolyásolja, befolyásolta, mint azt manapság a magyar nemzeti lélek újdonsült »mérnökei« állítják.”