Amikor az embereknek éjjel-nappal hazudnak, annak szörnyű ára van

2021. január 07. 10:05

Ismerős ez nekünk, magyaroknak is?

2021. január 07. 10:05
Sárosi Péter
Pendulumblog

„A tegnapi rémisztő eseményekért nem azok a fő felelősök, akik betörtek a Szenátusba, hanem az elnök és propgandistái, akik mesterfokra fejlesztették az igazság-utáni politizálást. Gondolj bele, hogy meg vagy győződve róla, hogy az országodban az elnökválasztást elcsalták, és a választás legitim győztesét kiseprűzik a hatalomból. Egy bitorló kerül az elnöki székbe. Ebben az esetben vajon nem tartod-e indokoltnak, hogy akár radikális módszerekkel is megpróbáld megakadályozni a bitorló beiktatását? Hiszen a demokrácia sorsa a tét!

Az elmúlt években számos országban sor került arra, hogy a lakosság jelentős része által elcsaltnak gondolt választás miatt csalódott tömegek megrohamozták a törvényhozás épületeit. Gondoljunk csak déli szomszédunkra, Szerbiára. Ami azonban ezekben az országokban közös volt, az, hogy a választás bizonyítottan és dokumentáltan nem volt fair. Szerbiában például olyannyira nem, hogy az ellenzék bojkottálta azt. És amikor egy nyilvánvalóan antidemokratikus választás ellen tüntetnek tömegek, akkor bírják a szolidaritásunkat. Még akkor is, ha esetleg radikális módszerekhez folyamodnak, hogy megbénítsák a törvényhozást.

Ami viszont tegnap történt a Capitol dombon Washington D.C.-ben, az leginkább rémületet és zavart váltott ki a világ szabadság- és demokráciaszerető közvéleményéből. Pártállástól függetlenül. Mert az elmúlt hónapokban független bíróságok által lefolytatott vizsgálatokon sorozatosan bizonyítást nyert az, hogy az amerikai elnökválasztáson nem történtek tömeges csalások. A Trump elnök és médiája által unalomig ismételt vádakról sorra derült ki, hogy légből kapottak és semmilyen bizonyíték nem támasztja azokat alá.

Magyarul bizonyítást nyert, hogy az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke tudatosan és szisztematikusan hazudott a népnek a választás eredményéről a saját hatalmi érdekének szolgálatában. És tegnap bizonyítást nyert az is, hogy a hazugság bizony működött, és ezért a hazugságért milyen szörnyű árat kell fizetni. Négy ember meghalt, a társadalom sokkhatás alatt, és az amerikai demokrácia nemzetközi reputációja romokban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2021. január 08. 01:00
Mert ... a bíróságok által lefolytatott vizsgálatokon sorozatosan bizonyítást nyert, ... hogy ... nem történtek tömeges csalások. ... bizonyítást nyert, hogy az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke ... hazudott a népnek a választás eredményéről ..." Na, ilyen a színtiszta propaganda. A bíróságon nem "nyert bizonyítást" hogy "nem történtek tömeges csalások", csak az - ha egyáltalán - hogy nem tudták bizonyítani a vád képviselői (még finomabban: a bíróság nem fogadta el a benyújtott bizonyítékokat). (Tudod, ha a vádlottat fölmentik, az nem azt jelenti, hogy nem ő volt a gyilkos, csak azt, hogy ezt nem tudták elfogadhatóan bizonyítani.) Így aztán - értelemszerűen - az sem "nyert bizonyítást", hogy "az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke" hazudott volna, csak nem fogadták el bizonyítékként, amit állított.
Dorset Naga
2021. január 07. 17:20
Ez is egy nyomorult lelkivilágú soroscsicska.
diós guba
2021. január 07. 13:01
Ne higyjünk a manipuláló hazug médiának, csak Sárosinak higyjünk! De miért is ?
annamanna
2021. január 07. 12:42
A hazugságra épített hatalomszerzés konkrétan az Édenkert óta jellemző az emberiségre. Ott a kígyó hazudott egy ordasat, az emberek bedőltek neki és kvázi a hatalmába kerültek, kiűzetve a paradicsomból. Attól kezdve folyamatos az elképesztő hazudozás, persze mindig van új és új verzió, mert bizonyos régi hazugságok már nem tarthatóak, de sebaj, mert egy leleplezett hazugságot ezer új követ. És sok esetben valóban iszonyatosan lassan lehet rájönni arra, hogyan vernek át, szóval a hazugoknak végül is elég könnyű dolguk van, sajnos. Ezt összességében gázlángolásnak nevezik: https://elefant-a-porcelanboltban.webnode.hu/manipulaciok/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!