„Az, hogy te ismert emberként átestél a betegségen, rakott rád valamiféle plusz felelősséget?
Nem gondolkoztam ezen. Igazából ösztönös volt, azt éreztem, muszáj megmutatnom az embereknek, hogy nagyon komoly a baj. Nem az észt osztottam, hanem elmeséltem a saját élményeimet. 13 napot voltam kórházban, és nem véletlenül hiányzik három nap a videós Covid-naplómból: akkor annyira szarul éreztem magam, hogy élőzni sem tudtam. Persze egy csomó kommentet kaptam, hogy biztos csak szerepelni akartam, mert ha igazán beteg lettem volna, a telefont se bírtam volna felemelni. De ezeket az embereket az előbb már kibeszéltük.
A kórházi napok alatt vajon mennyire kaptál hiteles képet a magyar egészségügy helyzetéről?
Először is kezdjük ott, hogy csillagos ötös ellátást kaptam a balassagyarmati kórházban. Bármikor, ha bármi bajom lenne, oda mennék vissza. Csak remélni tudom, hogy ez mindenhol máshol is így van, de sajnos ez biztos nem igaz. És ha őszinték vagyunk, az ismert embereknek soha nem lesz reális képük a magyar egészségügyről. Nem követelek én magamnak előjogokat, egyszerűen a magamfajta beteggel nem úgy bánnak az orvosok meg a nővérek, mint másokkal. Ez nem az ő hibájuk, de nem is az enyém. Azt sem szégyellem, hogy külön szobában voltam, ami egyébként nem egy őrületes plusz költség, de tisztában vagyok vele, hogy sokan még ezt sem engedhetik meg maguknak.
Ki sem bírtad volna egy tízágyas kórteremben?
De miért kellett volna egy tízágyasba mennem, ha mehetek egy egyágyasba is? Mit gondolsz, mi lett volna, ha befekszem egy tízágyas kórterembe? Nem nagyképűségből mondom, de akkora lett volna ott a forgalom miattam, hogy az már akadályozta volna a gyógyítást.
Szerintem álszentség, ha egy ismert és jómódú embertől azt várják el, hogy puritán legyen, főleg, ha az egészségéről van szó.
Ha egy drága kocsit szeretnék venni, és megdolgoztam érte, akkor hadd vegyek. Akármilyen autóba ülök be, attól még nem leszek sem jobb, sem rosszabb ember.”