A reménység elnöke, a világ legerősebb országában

„Amerika földje, az Újvilág, az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozat óta a jószándékú emberek reménye volt. A XX. század meghozta demokratikus értékei világméretű sikerét. Tudományos teljesítményét számtalan Nobel-díj és a Holdra szállás is jelzi. Jelen századunkban viszont sokan az Egyesült Államok hanyatlását látják, és ehhez nagyban hozzájárult a most dicstelenül távozó Donald Trump elnök.

Elnöki működését a demokratikus országok legtöbb politikusa és a világsajtó legtöbb orgánuma rendkívül kritikusan szemlélte, és félt újraválasztástól. A magyar kormányon kívül kevesen remélték, hogy másodszor is győzni fog. Még az Egyesült Államok két fő vetélytársa, Oroszország és Kína sem tudta igazán eldönteni, hogy kinek drukkoljon.

Eddig csak diktatórikus államokban lett elsőszámú vezető egy annyira műveletlen, demagóg, primitív beszédű és öntelt személy, mint Trump. Belpolitikája végletesen megosztotta országát, külpolitikája kiszámíthatatlan és kapkodó volt, majdnem szétverte a transzatlanti szövetséget, kereskedelempolitikája az Európai Unióval is konfliktusokhoz vezetett. Noha Amerika újbóli nagyságát ígérte, országa nemzetközi tekintélye mélyre süllyedt. Legtöbb amerikai magyar barátom, közte hagyományosan a republikánusokra szavazó vallásos konzervatívok is, mint a nemrég elhunyt John Lukacs, lesújtó véleményt tápláltak Trumpról és ellenében bárkire hajlandóak voltak szavazni. Mindezek ellenére, ha a koronavírus járvány nem ütött volna be és annak veszélyességét az amerikai elnök nem becsülte volna le és nem kezelte volna olyan rosszul a védekezést, nagy valószínűséggel most, január 20-án másodiki elnöki ciklusát kezdte volna el a festett hajú és feslett életű Trump. A magam részéről remélem, hogy az amerikai törvényhozás épülete elleni akcióra, tehát híveit lázadásra bíztató január 6-i, annyi republikánus párti, közte Bush korábbi elnök által elítélt beszédével nemcsak a személye, de a trumpizmusnak nevezett populizmus és vallási fundamentalizmus is elvesztette a hitelét.

Az Államok legidősebben, 78 évesen megválasztott új elnöke, a magát közvetlen hangon csak Joe-nak nevező Biden, rendkívül tapasztalt politikus. 1972-ben választották először szenátornak, volt elnöke a Szenátus külügyi bizottságának, 2008-tól nyolc éven át Obama alelnöke volt. Ír származású, vallását gyakorló katolikus. Noha ilyen sokan még soha nem szavaztak egy amerikai politikusra, mégis igen nehéz dolga lesz megvalósítani azt a nemzetegyesítő politikát, amire készül. Nemcsak Trump hatalmas szavazótábora, de a reá szavazó radikális afro-amerikaiak, magukat szocialistának valló fiatalok és értelmiségiek miatt is. Csökkentenie kell a rendkívül megnőtt vagyoni és jövedelmi különbségeket, lehetővé kell tennie több tízmillió amerikainak az eddig hiányzó egészségbiztosítás megszerzését. A külpolitikában meg kell erősíteni a meglazult szövetségesi viszonyokat, meg kell akadályozni Kína további gazdasági és politikai terjeszkedését, szembe kell szállni az iszlám fundamentalizmus új hullámával. Az arab-izraeli viszonyban viszont érdemes lesz folytatni Trump egyetlen sikeresnek mondható, összebékítő politikáját, miközben Iránnal enyhíti a feszültségeket. A klímaváltozás ügyében Biden vissza fog térni az előde által fölmondott párizsi egyezményhez.”