A Fidesz mindent megtett, hogy a rémtettek a feledés homályába merüljenek

2021. január 28. 12:52

Elképzelhetőnek tartom, hogy dédnagymamámat éppen Pokorni Zoltán nagyapja gyilkolta meg.

2021. január 28. 12:52
Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária
Facebook

„Mindezek ismeretében talán nem látszik túlságosan merész feltételezésnek, ha elképzelhetőnek tartom, hogy dédnagymamámat éppen Pokorni Zoltán nagyapja gyilkolta meg. Úgy gondolom azonban, hogy nekünk, kettőnknek ezzel a feltételezéssel nincs sok dolgunk. Pokorni Zoltán semmiféle felelősséggel nem tartozik számára ismeretlen nagyapja, sőt édesapja tetteiért sem. Nem az édesapja és nem a nagyapja tetteiért, hanem a saját döntéseiért kell felelősséget vállalnia. Pokorni egy olyan párt tagja,  amely az elmúlt 30 évben mindent megtett annak érdekében, hogy a múltnak ezek a gyötrő titkai ne kerüljenek nyilvánosságra, hogy a fasiszta és a sztálinista diktatúrák rémtettei és ezek elkövetői a feledés homályába merüljenek.

És az ő pártja az a párt is, amely ezeknek a tényeknek hol az eltagadásával, hol pedig meghamisított, szelektív adagolásával manipulálja évtizedek óta a közvéleményt, annak érdekében, hogy a múltat aktuálpolitikai céljai szolgálatába állítsa. Pokorninak, jól felkészült, tanítványai körében elismert, népszerű történelemtanárként pontosan tudnia kell, hogy a Fidesz identitását meghatározó történelemszemlélete politikai indíttatású hazugságokra, torzításokra, elhallgatásokra épít. Pedagógusként pedig azzal is tisztában kell lennie, ezek a hazugságok hogyan mérgezik a jövő nemzedékeinek lelkét. És ha eddig nem tudta, most már azt is tudja, hogy az általa védelmezett Turul emlékmű talapzatán legalább 21 nyilas gyilkos, köztük az ő nagyapja neve is szerepel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. január 29. 05:54
Ráadásul a Fidesz lekapcsolta a villanyt a lámpaernyőd alatti égőről.
Mr. Sarah Kaufmann
2021. január 28. 23:45
Nehezen lehet Mária szavaiba belekötni, mindig jól átjön, hogy mi a különbség a nácik és az európai magyarok kozott.
Mr. Sarah Kaufmann
2021. január 28. 23:41
Nehezen lehet Mária szavaiba belekötni, mindig jól átjön, hogy mi a különbség a nácik és az európai magyarok kozott.
linkeloe
2021. január 28. 23:09
Holokauszt emléknap, Sorsok Háza, Páva utcai Holokauszt Múzeum, Templom felújítás, Maccabi játékok, a teljesség igénye nélkül. Csak nem egy újabb jóvátételre lett igény? Már az ükunokáknak is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!