Érkezhet az ifjabb Sarkozy a francia politikába, és nem akárki a példaképe
A volt elnök fia az elmúlt 15 év nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, s innen visszatérve jelent meg a francia nyilvánosságban.
Ehhez hozzájárul az újfajta antiszemitizmust meghonosító iszlamizmus, és a rá épülő dzsihadista totalitarianizmus kihívása is.
„A Szovjetunió belülről sokkal ingatagabb volt, mint a »Harmadik Birodalom«, ideológiája pedig sokkal ellentmondásosabb, mint a nemzetiszocializmus, ezért kellett olyan kiterjedt és irracionális belső terrort alkalmaznia. Mire Oroszország a szovjetek uniójává vált, a szovjet, mint forradalmi népképviseleti szerv, már nem létezett.
Sztálin ellenségképe folyamatosan változott, folyamatosan leszámolt erőszakszervezeteinek vezetőivel és tagjaival is, akik a népet terrorizálták.
Előbb a burzsoák, aztán a kulákok, a trockisták, a »szabotőrök és kémgyanús elemek«, az egyes nemzetiségek, majd a revizionisták kerültek a célkeresztbe. De a lakosság mindvégig passzív, beletörődő maradt, a lelke mélyén soha nem azonosult a legrosszabb cári és ázsiai hagyományokat ötvöző, marxista-leninista kulisszák mögé bújó hatalommal. A szovjet államot második háború kitörése mentette meg a felbomlástól, amit veszedelmesen közel hoztak a Wehrmacht kezdeti sikerei. Sztálin azonban a kezdeti habozás után feladta a »proletár internacionalizmus« addig halálosan komolyan vett eszméjét, és a hagyományos orosz nacionalizmust szegezte szembe az agresszorral. Vagyis a Szovjetunió tömegei végső soron a nemzeti érzelmeknek ugyanabból a kimeríthetetlen forrásból merítettek a Nagy Honvédő Háborúban, mint ellenségeik. A »Rogyina maty tyibja zavut!« (A haza anyácska hív téged!) jelszavával szemben állt a »Das Banner muss stehn wenn der Mann auch fällt« (A zászlónak állnia kell, akkor is, ha a férfi elesik).
A német nemzetiszocializmus és kelet-európai mutációi (a hungarizmus, a Vasgárdisták légionizmusa, az usztasák eszmerendszere, stb.) szervesen gyökereztek a nemzeti hagyományban, ami a 19. század eleje óta létező, mozgósító erő. Érthető, hogy az Európai Unió országaiban működő jobboldali, nacionalista pártok és mozgalmak ma is jobban vonzzák a tömegeket, mint baloldali ellenfeleik. Ők ugyanis sajnos, képtelenek arra, hogy vonzó és reális programot hirdessenek a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására, helyette globalista, »kozmopolita« ideológiát hirdetnek. Még mindig lehetőséget, és nem veszélyt látnak a tömeges migrációban és figyelmen kívül hagyják a nemzeti érzések erejét.
Úgy néz ki, hogy mifelénk továbbra is a jobboldalnak »áll a zászló«, amihez hozzájárul a terjeszkedő, újfajta antiszemitizmust meghonosító iszlamizmus, és a rá épülő, »belülről vezérelt« dzsihadista totalitarianizmus kihívása is.”