Polak, Wegier, dwa bratanki

„Brüsszeli olvasatban a két országban sérül a jogállamiság – pontosan meg nem határozott, elmaszatolt fogalom –, ezért az EU csak a közösség értékeinek tiszteletben tartása esetén lett volna hajlandó kifizetni az amúgy szerződésben foglaltan jogszerűen járó költségvetési és a járvány miatti kárenyhítési pénzeket.

Ez az egysejtű zsarolás, a brüsszeli buborékban kitermelt büntetés-végrehajtási terv már az első pillanatban elvetélt. Hogyan gondolhatták az eurokraták, hogy a két ország vezetésének bármelyike is identitás-öngyilkosságot – úgy, ahogy ezt számos nyugat-európai ország napjainkban is teszi – fog elkövetni? Felad mindent – a nemzetállamot, a kereszténységet, a hagyományos családmodellt, a szuverenitást –, ami jövőbeni létezésének legfontosabb pillére, és mindezt pénzért?

Európa fővárosában némi kutakodás után rájöhettek volna arra is, hogy a két nép viharos történelme során már rég megtanulta: fennmaradásuk másik meghatározó záloga, ha összefognak, még akkor is, ha ez esetleg valamelyiküknek pillanatnyilag hátrányt is okoz. A mostani uniós csúcstalálkozó előtt Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő többszöri személyes találkozójának üzenetértéke is volt a brüsszeliták számára. Hiába az uniós lázálmos elképzelések, a Kávéházi Konrádok okoskodása, nem lehet leszalámizni a két nép barátságát, vagyis nem lehet őket egymás ellen kijátszani. Hiába tartja a mondás: van az a pénz… Nincs az pénz – mifelénk legalábbis nincs –, amiért egy ezeréves barátságot el lehet adni.”