Nincs karácsony…

„Az ünnepekre várni kell. Az ünnep más, mint a többi nap. Vannak nemzeti ünnepek, családi ünnepek, vallási ünnepek.
Az ünnep más, mint az emlékezés. Lehet emléknapja vesztes csatának, tragikus eseményeknek. Megemlékezünk halál évfordulókról. Az ünnep azonban ennél több. Közösséget formál. Minden ünnep mélyén ott van egy olyan esemény, amely meghatározza az életet, amely ugyanazt jelenti mindenki számára. Közösségbe von ma élőket, és egybekapcsol azokkal, akik már nincsenek közöttünk, de akik számára ugyanazt jelentette az az esemény.

Az ünnep az életet szolgálja. Egy asztalhoz ültet különböző embereket, ha ugyanazt jelenti számukra a múltnak az a történése, amelyre nem lehet nem emlékezni. Az ünnephez hozzátartozik az együttlét, a terített asztal, a közös ének, az ölelés, kézfogás.

Valamikor réges-régen, gyerekkoromban, az ötvenes években harsogta a rádió: Nincs karácsony Corvin nélkül!

Azt kell mondanom, hogy van. Ha már azt keresem, hogy mi az, ami nélkül nincs karácsony, az egy történet, egy esemény, Jézus születése a júdeai Betlehemben. Minden születés ajándék. Minden várt gyermek igazi ajándék és öröm. Nincs karácsony ajándék nélkül, amit a legmélyebben a születés csodájában tapasztalunk meg.

Borsózik a hátam, amikor halottak napja környékén áruházakban karácsonyi éneket lehet hallani. S ahogy közeledünk karácsony ünnepéhez, úgy válik egyre idegesebbé az embertömeg: vajon megvettem-e már? Vagy mit is kellene vásárolnom? Örülni fog-e neki? S hatalmas csomagokkal jönnek ki az emberek a plázából, s viszik az ajándéknak szánt zsákmányt, amit sikerült ebben az üzletben valamivel olcsóbban megvenni, mint a másikban…

Persze nem csak erről van szó. Arról is, hogy milyen lesz a karácsonyi vacsora. Mi kerül az asztalra? Meg arról is, hogy karácsony másnapján, vagy a két ünnep között – karácsony és újév között – kihez megyünk el, ki jön hozzánk…

Karácsony előtt van még egy jelenség, mintegy kísérője az ünnepnek. Jótékonykodás… Egy általam nagyon tisztelt pedagógus mondogatta évtizedekkel ezelőtt: »Nem –'kod'-unk, -'köd'-ünk, hanem tesszük, amit kell. Nem kapkodva. Elkötelezetten.«

Keserűen tapasztalom a furcsa vitákat: szabad-e állítani karácsonyfát köztérre vagy sem? Vajon nem sértjük-e vele a másként gondolkodók érzéseit?

A karácsony elsősorban keresztény ünnep. Jézus Krisztus nélkül nincs karácsony. Pontosabban: nem lett volna karácsony. S akik számára Jézus esetleg csak legenda, azok számára sem lenne Jézus nélkül ez az ünnep. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ez nem évforduló, bár évről-évre visszatér az ünnep. Ismerjük a mély szimbolikáját: egyre rövidülnek a napok, egyre sűrűbb a sötétség, egyre jobban vágyakozunk a fényre. Az életre. Az adventi koszorú ott van sok-sok ember lakásában, nem vallásos családokban is. Mert az ünnepre várni kell. És a hétről hétre gyarapodó fényesség, amit a koszorú egymás után meggyújtott négy gyertyája jelez, mindenkiben egyformán jelképezi az élet utáni vágyat.

Az ünnep sosem lehet vita tárgya. Ha nem értek vele egyet, legyen bátorságom, hogy kimaradjak belőle, és hagyjam, hogy ünnepeljenek, akik számára a Betlehemben megszületett Jézus a megváltó. Vagy ne zavarjon, hogy olyanok is ünnepelnek karácsonykor, akik talán távol állnak attól, amit hitnek nevezhetünk. Legyenek együtt örömben, egymást elfogadva, közösségben, – ne szégyelljük kimondani: legyenek együtt a szeretet békéjében. Csak találjuk meg azt, ami közös mindannyiunk számára. S mi lehet ez? Az ajándék. Nem az, amit a Corvinban vettek hajdanában, vagy amit valamelyik bevásárlóközpontból cipelünk haza. Az ajándék – bármilyen furcsán is hangzik – én magam lehetek a családom, a közösségem, a barátaim számára.”