Fussunk végig, mint Szájer fél Brüsszelen

„Vigyázz, mert állítólag hősünk is elfutott…

Jó, fussunk végig, mint Szájer fél Brüsszelen… Na, de komolyra fordítva a szót: ha valaki leragadna annál, hogy – a hírekből kiolvashatóan – itt valami meleg parti lehetett, és ezt próbálná felhozni vétekként, én azt azonnal visszautasítanám. Ez tudniillik egy tisztességesen gondolkodó ember számára nem vétek, egy-egy ember szexuális orientációja – az ő akarata vagy döntése ellenére – nem válhat közüggyé, egyszerűen azért, mert érdektelen, s önmagában semmi relevanciája nincs. Én persze a társadalom tisztességes feléről beszélek. Ellenben a meleg párkapcsolat súlyos vétek és bűn – történetesen épp az érintett Szájer politikai pályáját és karrierjét egyengető hatalom szemében.

A Fideszre utalsz…

Igen, a Fideszre, amely folyamatosan buzizik, s most engedtessék meg nekem, hogy szándékosan ugyanazon a nyelven szóljak egy pillanatra, ahogy ezt ők szokták. Szóval, hipokrita módon. vétek és bűn azok szemében, akik épp az újrafarigcsált Alaptörvényben is azt tartják fontosnak hangsúlyozni, hogy a férfi férfi, a nő meg nő, meg azt, hogy az apa férfi, az anya nő. De ismétlem: a szexuális orientáció – nem keverendő a pedofiliával, amit ők előszeretettel megtesznek, kivéve persze, ha épp egy egyházi méltóságról van szó – nem vétek, privát ügy, mindenkinek az elemi szabadságjogaihoz tartozik. Ugyanígy nem nevezném véteknek azt, ha történetesen kokainozott a képviselő. Sokan mások megtehetik ezt az ő soraikban, terjed az ilyes szóbeszéd Deutsch-tól Habonyon át. a luxusjachton himbálózó Borkai-féle társaságig. De én ezt sem tartom oly nagy bűnnek.

Hanem?

Megpróbálom megmagyarázni. Az én szememben az az árulkodó bűn Szájer esetében, hogy nem tartotta be a brüsszeli karantén-szabályokat; ezért is volt a rendőrségi eljárás. Mi is itt a probléma? Az, ami minden diktatúrának és a diktatúrák embereinek az igazi, a legvalóságosabb természetrajzát illeti: a gőg, a hübrisz, az elbizakodottság. Az tudniillik, hogy ezek az emberek valóban azt hiszik, mi több, meggyőződésük, hogy azt tesznek, amit csak akarnak. Ők felette állnak mindenen: törvényeken, szabályokon, elvárásokon, jó ízlésen, rájuk egészen más előírások vonatkoznak, mint a közönséges halandókra. A szexparti a brüsszeli rendőrséget sem érdekelte volna, kit érdekel, váljék egészségükre ezekben a karanténos, nehéz időkben, miért is törődött volna ezzel a rendőrség? És most újra aláhúzom: egy normális világban senkit sem érdekel a másik szexuális orientációja, szexuális szokásai, csak azokat, akik alattomos és ocsmány hazugságkampányt kívánnak erre hangszerelni. De még a kábítószer sem kelti fel a hatóság figyelmét, ha az illető nem nagybani drogdíler. Ám ez a szabályszegés annál inkább, s ezzel a gőgtől és a maga fontosságától duzzadó magyar képviselő – hozzáidomulva az itthoni familiáris langymeleghez és kivételezett pozíciójához – ostoba módon nem számolt.”