„A vasárnap zárult parlamenti választások meglepetéseként emlegetik a két, egykor meghatározó szerepet játszó politikus – Traian Basescu államfő és Victor Ponta miniszterelnök – nevéhez fűződő párt, a Népi Mozgalom és a Pro Romania kibukását a törvényhozásból, illetve a szélsőjobboldali Szövetség a Románok Egységéért (AUR) alakulat bejutását.
Az AUR sikerét azóta is sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni, annyi biztos, vasárnap elért eredményük azt jelzi, hogy évekig tartó szétszórtságot, szervezeti szétziláltságot követően, idén egyberázódott a román szélsőjobb. A közel 10 százalékos választási eredmény alapján kimondható: az új pártnak sikerült tömörítenie a szélsőséges nacionalista diskurzusra vevők mintegy felét-kétharmadát. A maradék egyelőre a többi pártban találta meg a helyét, de bármikor elindulhat a tömeges migráció az AUR felé. Ennek jelei már a választás másnapján jelentkeztek, amikor egyetlen nap során közel 15 ezer tagfelvételi kérelem érkezett a párthoz.