Ötvenhat a hatvannyolcadikon és Kádár Apró Dögei ma
A világesemény, amely Budapesten játszódott ezen a napon 1956-ban a kommunista rémuralom legyőzésének kezdete volt. Petri-Lukács Ádám írása.
Ha tíz évvel ezelőtt egy megyei napilap újságírója föltett egy kérdést valamelyik minisztériumnak, még aznap válaszoltak neki.
„Ez az írás egyensúlyozni próbál, ameddig egy közszereplő személyiségéről szól. Vannak olyan kormánypárti tisztségviselők, akiket kedvelek a munkájuk eredményéért, emberségükért, újabban állhatatosságukért – Müller Cecília azonban nem tartozik ebbe a körbe.
Ő számomra az operatív törzs arcaként egy olyan szervezetet képvisel, amely egyszerre tájékoztat és elhallgat, csak azokra a kérdésekre válaszol, amelyekre akar. Ez egy azok közül a sajtóelhárító szervek közül, amelyek uralják a nyilvánosságot.
Mi ezzel a baj? Egyszerűen, egyetlen szálat követve elmagyarázható.
Ha tíz évvel ezelőtt egy megyei napilap újságírója föltett egy kérdést valamelyik minisztériumnak emailben, többnyire még aznap válaszoltak neki. Vagy megüzenték, mikorra készül el a válasz. Ha a kérdés kínos volt, és esetleg telefonon fölhívta valaki a főszerkesztőt, hogy lebeszélje a lapot az adott téma megírásáról, az újság vezetője nagy eséllyel azt mondta a telefonálónak udvariasan, hogy vagy válaszol, vagy azt írja a kolléga, hogy nem válaszolt.
Azóta az összes megyei napilap egy alapítvány tulajdonába került, ezt a tranzakciót a versenyhivatal nem vizsgálhatta, mert közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű lépésnek minősítette a kormány – amely szerint a magyar sajtó szabadabb, mint a német. Még nem dolgoztam német újságnál, úgyhogy erről nincs tapasztalatom.
Mindenesetre ha ma nálunk egy vidéki napilap újságírója kellemetlen kérdést küld egy minisztérium sajtóosztályára – mert még nem szokott le erről –, várhat a sorára egy darabig. Eltelik egy hét, talán kettő is, mire a főszerkesztője odamegy hozzá, azzal, hogy a minisztériumból azt kérték, ne bolygassa a témát.
Ezt a szép, új szabadságot nehéz megszeretni.”