Az ember mindig jobbra számít

„Az ember mindig jobbra számít. Most pl. Szájer lemondásakor eszembe jutott, hogy hátha felébredt maradék morzsányi lelkiismerete, és arra gondolt, hogy »köszi, de én már nem kérek ebből az EU- és melegellenes kampányból, ebben már nem szeretnék részt venni. Mert minden szempontból érintett vagyok, és van előttem még néhány évtized, amikor néha muszáj lesz a tükörbe néznem«. Azért gondoltam, mert emlékszem egy csillogóan okos, rokonszenves, szerény fiatalemberre, aki 1990-ben Pozsgay Imrével szemben indult el Sopronban a képviselőjelölt választáson, és mi, az akkor még egyetlen közvéleménykutató magán cég – a Medián – kutatói, vállaltuk, hogy kutatást csinálunk Szájer esélyeiről.  És mindannyian halálosan boldogok voltunk, amikor az eredmények azt mutatták, hogy Szájernak komoly esélye van a győzelemre. Emlékszem mesélték, hogy miután szüleit egy tragikus balesetben elvesztette,  a soproniak egy kicsit a város gyermekeként tekintettek rá. Arra is emlékszem, hogy amikor Fodorék a székházügyet követően kiléptek a fideszből, Szájer volt az »ingadozó középparaszt« aki nehezen tudta eldönteni, hogy megy vagy marad. Aztán döntött, és azóta nincs megállás a csúszdán. Egyre piszkosabb feladatokra vállalkozott, a mélypont persze a vonaton megírt alkotmány volt, de azóta is rémesebbnél-rémesebb megnyilvánulásai voltak. Minden mondatából sugárzott a romlottság, de egy pillanatra felmerült bennem, hogy hátha mégis felülkerekedett benne korábbi énje vagy egyszerűen csak elege lett az egészből. De nem! Nincs már jobbik énje, nincs lelkiismerete, egyszerűen csak egy ócska szex-ügybe bukott bele és megpróbált előre menekülni. És rosszul vagyok ettől az egésztől; a mocsoktól, amelyben élünk, és amely már mindenkire fröccsen, arra is akinek semmi köze ehhez az egészhez.”