A transzmozgalom csapás a nő- és melegjogi mozgalomra

„A béranyaságnál értem a párhuzamot. De miért része az is a szexiparnak, ha valaki nem bírja elviselni azt a testet, amelybe született, és segítséget kér az átalakuláshoz?

Ezt a jelenséget nevezik nemi diszfóriának: valaki nem bírja elviselni a saját, veleszületett nemét. Természetesen minden fejlett országban pszichológiai, pszichiátriai véleményhez van kötve a hormon- és sebészeti beavatkozás engedélyezése. De nem mindegy, hogy a szakember hisz-e abban, hogy az adott állapot megváltoztatható, vagy ellenkezőleg: arról van meggyőződve, hogy aki más neműnek érzi magát, mint amilyen nemnek megfelelő teste van, az olyan és kész, ezen nem lehet változtatni, csak a testén. Több országban ma ez utóbbi az uralkodó álláspont, ezért az úgynevezett gender-klinikákra beutalt gyerekek és fiatalok száma pár év alatt többszörösére nőtt, ami nem jelenti azt, hogy mindegyiküket át is szabják. A nemi megerősítésnek nevezett eljárás óriási üzlet: hormon-terápia, sebészeti beavatkozás. És ha már megvolt a műtét, a további hormon-támogatás, valamint nem is ritkán az új és újabb méregdrága plasztikai műtétek sorozata sem maradhat el.

De ez akár fantasztikus is lehet. A modern orvostudomány segítséget tud adni olyan embereknek, akik szenvednek az eredeti testükben. Ez jó annak, aki megveszi a szolgáltatást, miként annak is, aki eladja.

Szerintem nem jó. Egészséges szerveket és szervrendszereket működésképtelenné tenni nem jó. Az sem jó, hogy a transzmozgalom sok helyütt erőszakosan elnyomja ellenzői hangját. Terapeutákat, orvosokat, társadalomtudósokat, újságírókat érnek komoly retorziók amiatt, hogy azt merik állítani: a diszfória pszichoterápiásan kezelhető, okai feltárhatók, lehet és érdemes is foglalkozni velük. Arról nem is beszélve, hogy ez az elnémítás komoly korlátokat állít az ilyen problémákkal küszködők, fiatalok és felnőttek szabad és tájékozott döntése elé. Ma divat a transzneműség, illetve hogy pontosabb legyek, a transzneműség megélésének joga melletti kiállás számít korszerűnek. Nagyon sikamlós a pálya: ha nem értesz egyet azzal, hogy évente több ezer fiatal testét tegyék használhatatlanná hormonokkal és szikével, mindjárt a szenvedők eltiprójának szerepében tűnsz fel. Ma 7,5 milliárd ember él a Földön. Közülük nagyon soknak se munkája, se keresete. Még etetni, alapszinten ellátni is gond őket. A keletről érkező lányok és nők – részben fiúk és férfiak – úgy állnak rendelkezésre, mint akármely természeti kincs. Mi legyen belőlük? Ágyútöltelék. Prostitúciós és pornóáru. Pillanatok alatt felnőnek, képzetlenek, iszonyatos szükségben élnek. Nagy részüket felszívja az ipari pornó és prostitúció. De a szexipar új ágaként már itt van a jobbára Keleten kibontakozó béranyaipar, és az inkább Nyugaton, de például a homofób Iránban egyenesen államilag kényszerített módon terjedőben lévő nemváltóipar.

Az idei Pride fókuszában a transz emberek problémái álltak. Több életút-interjút is olvastam arról, hogy az átalakulást megelőzően milyen szenvedés, fájdalom volt addig az életük.

Vajon mekkora életpályát fogtak át ezek az interjúk? A nem-átalakító beavatkozások után az érintettek nagyon elégedettek, legalábbis a kutatások zöme szerint. Csakhogy ezeket a kutatásokat a transzneműek szervezetein belül végezték el. Azokról, akik esetleg nem voltak elégedettek, sőt utána visszakoztak, »detranzicionáltak«, és megszakadt a kapcsolatuk a transz szervezetekkel, nem olvashatunk ezekben a felmérésekben.”