„A Gyurcsány Ferenc vezetésével egyesült balliberális tömb bejelentésével, nevezetesen, hogy egy listán indul mind a hat baloldali párt, véglegessé vált, hogy három komolyan vehető politikai erő szerepel majd a 2022-es választásokon: az uram-bátyám rendszert kiépített Fidesz, az elvtelenül egyesült nemzetellenes koalíció, valamint a valódi harmadik utat jelentő Mi Hazánk Mozgalom.Jakab Péter még idén márciusban is azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepel, ám sok más kijelentése mellett erről is bebizonyosodott, hogy hazugság.
Feladta tehát az elmúlt harminc évvel való szembenállását a Momentum, az LMP és a Jobbik is: összefogtak, megbékéltek Gyurcsány Ferenccel, aki hazudott reggel, éjjel meg este. Azt az embert akarják visszajuttatni a hatalomba, akit korábban kitiltottak volna a közéletből. Azzal a Gyurcsány Ferenccel fogott össze most az LMP, akinek a kormányzása idején alakultak Lehet más a politika néven. Akinek a kormányzása idején a Jobbik az utcán harcolt a hazugság ellen: most már harcostársuknak tekintik azt, akit korábban hazaárulóztak.