„A játékosok kapcsán pedig érdemes megemlítenünk, hogy a Fortuna Liga aktuális őszi idényében a játékosok produktivitását mérő InStat index alapján a legjobb játékos Kalmár Zsolt volt, a harmadik helyen szintén magyar válogatott Holman Dávid végzett, de a nyolcadik helyen ott van Schäfer András is, miközben a top 10-ben egyetlen szlovák állampolgárságú játékost találunk. Ez is arról árulkodik, a szlovák bajnoki körülmények közt mennyire tudnak teljesíteni a tehetséges magyar focisták, miközben tegyük hozzá, a magyar liga jóval kecsegtetőbb sokak számára.
Azt ugyanis már az UEFA statisztikái is kimutatták, a magyar bajnokság jóval vonzóbb anyagi szempontból a focistáknak, mint a szlovák felső osztály, de ma már egyértelműen állítható, hogy a csapatok nemzetközi szinten is jobban teljesítenek. A Ferencváros menetelését össze sem lehet hasonlítani a Slovan idei botladozásával, a fehérváriak pedig csak kis lépésre voltak az Európa Liga csoportkörétől.