A demokrácia kisajátítása

„Mitől lesz, s lehet-e egyáltalán különutas egy demokrácia? Van-e a jogállamiságnak általánosan elfogadott mércéje, és ha igen, akkor az csak a liberális demokráciák modellje lehet?

A modern politikatudomány elfogult a demokrácia iránt. Elfogultsága érthető, hiszen maga is a demokrácia szülötte, műveléséhez, a kutatói és akadémiai szabadsághoz pedig csak a demokráciákban biztosítottak a feltételek. A II. világháború utáni időszakban a nyugati demokráciák egyszerre tudták biztosítani az egyének szabadságát és biztonságát, ezért az individuumok szabadságának kiteljesítésére épülő liberális demokráciák vonzóvá és általánossá váltak. Az ázsiai és a szovjet típusú rendszerekben az egyéni szabadság sosem volt teljes körű (sőt), és sok országban – jellemzően az anyagi dimenzióban – a biztonság is hiányzott.

A posztkommunista rendszerváltások idején a politikatudományban egyeduralomra tett szert a liberális megközelítés, támogatói kisajátították a demokrácia fogalmát. Miközben újabb és újabb területekre terjesztették ki a demokrácia kritériumait, szűkült az azoknak megfelelő országok köre. A kisebb-nagyobb hiányosságokat mutató országokat – nem konzisztensen – bírálják, politikailag pedig gyakran elítélik. A politikai beavatkozást azonban odahaza a biztonság sérülése, külhonban a kettős mérce nyilvánvalósága és a helyi szempontok figyelmen kívül hagyása, valamint az ebből eredő kudarcok teszik egyre inkább elfogadhatatlanná.

A tranzitológia (nagy) tévedése

Miként az ókori politikai gondolkodókat is foglalkoztatta, hogy melyik a jó »rezsim« (korabeli fogalommal: »államforma«) és milyen a jó »kormányzás« (a »vezetés«, az »uralkodás«), úgy a modern politikatudományban is kiemelt területté nőtte ki magát a politikai rendszerek vizsgálata. A 20. században a demokratikus rezsimek – a fasiszta és a kommunista törések ellenére – látványos és számszerűen is jelentős gyarapodása a rendszerváltások, a demokratizálás feltételei felé terelte a politikatudomány érdeklődését. A latin-amerikai és a dél-európai demokratizálódás tapasztalatainak vizsgálatából kinőtt tranzitológiának nagy lökést adott a szovjet blokk összeomlása. A kelet-európai átalakulásban a tranzitológia olyan átmenet látott, melynek során „liberális demokráciák” jönnek létre. A legtöbb szerző abból indult ki, hogy a nyugati típusú intézmények átvétele, a hatalommegosztás, a szabadságjogok és a jogegyenlőség érvényesítése (politikai fogalommal: a demokráciaexport) előbb-utóbb bizonyosan átvezet a (liberális) demokráciába.”