Van-e a jogállamiságnak általánosan elfogadott mércéje, és ha igen, akkor az csak a liberális demokráciák modellje lehet?
„Mitől lesz, s lehet-e egyáltalán különutas egy demokrácia? Van-e a jogállamiságnak általánosan elfogadott mércéje, és ha igen, akkor az csak a liberális demokráciák modellje lehet?
A modern politikatudomány elfogult a demokrácia iránt. Elfogultsága érthető, hiszen maga is a demokrácia szülötte, műveléséhez, a kutatói és akadémiai szabadsághoz pedig csak a demokráciákban biztosítottak a feltételek. A II. világháború utáni időszakban a nyugati demokráciák egyszerre tudták biztosítani az egyének szabadságát és biztonságát, ezért az individuumok szabadságának kiteljesítésére épülő liberális demokráciák vonzóvá és általánossá váltak. Az ázsiai és a szovjet típusú rendszerekben az egyéni szabadság sosem volt teljes körű (sőt), és sok országban – jellemzően az anyagi dimenzióban – a biztonság is hiányzott.
A posztkommunista rendszerváltások idején a politikatudományban egyeduralomra tett szert a liberális megközelítés, támogatói kisajátították a demokrácia fogalmát. Miközben újabb és újabb területekre terjesztették ki a demokrácia kritériumait, szűkült az azoknak megfelelő országok köre. A kisebb-nagyobb hiányosságokat mutató országokat – nem konzisztensen – bírálják, politikailag pedig gyakran elítélik. A politikai beavatkozást azonban odahaza a biztonság sérülése, külhonban a kettős mérce nyilvánvalósága és a helyi szempontok figyelmen kívül hagyása, valamint az ebből eredő kudarcok teszik egyre inkább elfogadhatatlanná.
A tranzitológia (nagy) tévedése
Miként az ókori politikai gondolkodókat is foglalkoztatta, hogy melyik a jó »rezsim« (korabeli fogalommal: »államforma«) és milyen a jó »kormányzás« (a »vezetés«, az »uralkodás«), úgy a modern politikatudományban is kiemelt területté nőtte ki magát a politikai rendszerek vizsgálata. A 20. században a demokratikus rezsimek – a fasiszta és a kommunista törések ellenére – látványos és számszerűen is jelentős gyarapodása a rendszerváltások, a demokratizálás feltételei felé terelte a politikatudomány érdeklődését. A latin-amerikai és a dél-európai demokratizálódás tapasztalatainak vizsgálatából kinőtt tranzitológiának nagy lökést adott a szovjet blokk összeomlása. A kelet-európai átalakulásban a tranzitológia olyan átmenet látott, melynek során „liberális demokráciák” jönnek létre. A legtöbb szerző abból indult ki, hogy a nyugati típusú intézmények átvétele, a hatalommegosztás, a szabadságjogok és a jogegyenlőség érvényesítése (politikai fogalommal: a demokráciaexport) előbb-utóbb bizonyosan átvezet a (liberális) demokráciába.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Szóval három rossz megoldás, marad a mérlegelés. Ahogy a politikai hasznosság (úgymint politikusi gondolkodás) szempontjából rakosgatom a plusz-mínuszokat a mérleg két serpenyőjébe, a harmadik opció, a roló lehúz tűnik a Tisza Párt számára legkevésbé fájdalmasnak.
A program kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a diákok a történelmi események mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat és emberi sorsokat is megértsék.
Találkozót tartott Ukrajna NATO-képviseletének vezetője és Mészáros Krisztián, a Külügyminisztérium multilaterális ügyek államtitkára.
Egy hírportál közösségi felületén tömegesen olyan hozzászólások jelentek meg, melyek egy civilizált, demokratikus közösségben elfogadhatatlanok.
