Sztenderd sorosozás

Mérték, követelmény, szabvány, azaz sztenderd. Egy üzletember esetében alighanem a megszerzett pénz a mérce, legalábbis ha szigorúan kapitalista szempontból közelítünk a kérdéshez. Vagyis követelmény a gyarapodás, az anyagi színvonal növelése.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ravasz magyar emigráns, aki a második világháborút követően sokadmagával az Egyesült Államokban próbált szerencsét – sikerrel.

s ügyes machinációival egyetlen nap alatt egymilliárd dollárt keresett. Londonban máig fekete szerdának nevezik ezt az 1992-es őszi napot, a Quantum Fund nevű befektetési alapnál viszont alighanem a legdrágább pezsgők durrantak akkor.

Megkérdezték a tőzsdecápák az angolokat, hogy mit szólnak a nemzeti valutájuk elleni csapásnak? Aligha. Ez ebben a műfajban nem követelmény.

Teltek-múltak az évek, évtizedek, Európa keleti fele döccenőkkel ugyan, de elkezdett felzárkózni a huszadik század második felét szabadságban és gazdagodással töltő egykori gyarmattartó országok szintje felé, s ezzel egyre vonzóbb célponttá vált nem csak a turisták és a befektetők, de a spekulánsok számára is. Történt egyszer, hogy a 2008-as gazdasági világválságot követően a hősünk érdekkörébe tartozó cég ügyleteivel rövid idő alatt szándékosan leverte az OTP-részvények árát, hogy így érjen nagy nyereséget.

Akárcsak nem sokkal korábban Franciaországban, ahol a befektetési vállalkozás alapítója a bíróság döntése szerint a Société Générale francia bank részvényeinek felvásárlása során folytatott bennfentes kereskedelmet. Ezzel pedig majdnem tönkre is tette a patinás pénzintézetet. A korabeli ügyészségi iratokban a maffiamódszerek emlegettek, a bírák börtönbüntetéseket is kiosztottak. Hogy a károsultak mit szóltak az akciókhoz, arról legfeljebb a nyomozók érdeklődtek. A menedzsment nyilván nem. Ez nem a párbeszéd világa.

Ha valaki azt gondolná, hogy a Tőzsdecápák című filmklasszikus sztoriját megszégyenítő karrier a megszerzett vagyonnal fordítottan arányos népszerűséget hozott a főszereplőnek, nem is tévedhetne nagyobbat. A dollármilliárdokból ugyanis szisztematikus munkával és költéssel meg lehet vásárolni az országok feje fölött zajló machinációkat különösebben nem szívelő népek jóindulatát. Ehhez csak ki kell fundálni egy hatásos üzenetet, s

Most ugorjuk a mába! Dollármilliárdos hősünk immár a világ kilencedik legnagyobb alapítványának fenntartója, 49 irodával 41 országban van jelen, összesen 1600 embert foglalkoztat. Az elmúlt évtizedekben 14 milliárd dollárt költött úgynevezett filantróp célokra. Ezen nem elsősorban a szegények megsegítését kell érteni, sokkal inkább nem-kormányzati szervezetek és csoportosulások finanszírozását, így például a demokráciáért, a kormányok civil ellenőrzéséért, a bevándorlók vagy éppen az LMBTQ-emberek jogaiért fellépők pénzelését.

Azért szép dolgok ezek is, hiszen

Ugyan a börtönkosztra panaszkodó rabok vagy a hatóságok elől elszökő, határsértő bevándorlók jogi képviselete nem minden törvénytisztelő állampolgárban támaszt szimpátiát, összességében kizárt, hogy a nyílt társadalom eszméje ne találna utat a haladóbb gondolkodásúak szívéhez. Tudják, ez inkább olyan értelmiségi műfaj.

Ehhez a sok szép dologhoz kommunikáció és politikai támogatás is dukál, ami szintén nem kis pénzbe kerül, ám mindenképp megéri. Jó, ha akad üzenőfal is, legyen a neve mondjuk Project Syndicate. Kicsit maffiásan hangzik, de azért megteszi. S ha már főhősünknek pénze és filantróp franchise-hálózata is van, hamar elérkezik az idő, hogy egyes országok, sőt kontinensek teendőit is megszabja, különösen azokét, amelyek meglátása szerint letértek a pluralizmus, a jogállamiság és a véleménynyilvánítás szabadsága által meghatározott útról. Amelyekben (szerinte) elnyomják a másként gondolkodókat, nem hagyják szóhoz jutni a kritikát megfogalmazókat. Amelyekben nincs párbeszéd.

(járvány idején inkább az előbbi), no meg klaviatúrát ragad és feladatot szab. Utasít. Újabban például két renitens uniós tagállam, Lengyelország és Magyarország megbüntetéséért szállt síkra, különböző büntetéseket követelve brüsszeli barátaitól a nevezett országokra és azok választott vezetőire. A címzettek értenek a szóból: úgy tűnik, megvan az összhang a megrendelő és a potenciális végrehajtók között. Hogy az érintett államokban mit gondolnak minderről, az sokadlagos szempont, még ha mindez az ő érdekeikre hivatkozva történik is.

A legkevésbé azonban az adott tagállam, például Magyarország miniszterelnökének a véleménye számít. Olyannyira nem, hogy reakcióját nem szabad megjelentetni az üzenőfalon, a nemzeti szuverenitásról és a keresztény értékekről értekező dolgozat ugyanis nem felel meg a szabványnak.

Valójában azért nem, mert ez sem a párbeszéd világa. Itt más a sztenderd.