Rettegtünk az iszlamofóbia vádjától

„De ennyi embert szemmel tartani minden államnak gondot jelentene.

Természetesen, én sem a problémát akarom tagadni – a politika erre ugyanis sokáig hajlamos volt. Emlékszem, amikor még a DGSE-nél dolgoztam, részt vettem a Belügyminisztériumban egy krízismegbeszélésen, ahol az elhárításnál szolgáló kollégáim bemutattak egy külvárosi panelház pincéjében berendezett fegyverraktárat: Kalasnyikovtól páncéltörő gránátig minden volt ott. Akkoriban talán még inkább a páncélozott pénzszállítók elleni támadásokra halmozták fel az arzenált, nem terrorizmus miatt, de ez mindegy is. Kollégáim a minisztertől engedélyt kértek a veszélyes raktár felszámolására.

Ő ezt megtiltotta, mondván, észak-afrikaiak lakta negyedről van szó, stigmatizálni fogják a muzulmánokat, a rendőri intézkedés zavargásokhoz vezet és így tovább. Ugyanezt éltem meg Belgiumban, amikor 1999-2000-ben Brüsszelben szolgáltam. A Verviers nevű városban a belga kollégák hasonló rejtekhelyet fedeztek fel, de a helyi polgármester és az ügyész hallani sem akart beavatkozásról. Ugyanúgy érveltek, mint annak idején a francia belügyminiszter. Végül a belga rendőrök csak 2015-ben, a párizsi merényletek után számolhatták fel az arzenált. Mi, nyugatiak annyira rettegtünk az iszlamofóbia vádjától, hogy hagytuk kifejlődni országainkban a militáns és erőszakos iszlamizmus hálózatait.

...

Egyetért Nicolas Sarkozy korábbi államfő véleményével, aki a legutóbbi terrortámadások után a bevándorlás ideiglenes felfüggesztését javasolta? Azzal érvelt, az évi 130 ezer menekültstátusz iránti kérelem és 200 ezer tartózkodási engedély túl van Franciaország integrációs képességein.

Miért nem lépett köztársasági elnökként? Valójában kevésbé a menekültkérelmek nagy száma okoz problémát, mint az, amit már a fiatal bűnelkövetőknél említettem: az állam képtelen érvényt szerezni döntéseinek. A 130 ezer menedékjogért folyamodóból ugyanis 110 ezret elutasítanak, de a kiutasítási határozatok csak egy töredékét hajtják végre. A kibocsátó államok nem fogadják vissza az érintetteket, nem is lehet sokszor megállapítani az állampolgárságukat (papírjaikat általában gondosan eldobják), jelentős részük egyszerűen felszívódik Franciaországban. Sokan éppen az említett, állami ellenőrzés alól kikerült városrészekben húzzák meg magukat, ahol mindenféle bűncselekményekbe, illegális kereskedelembe keverednek. Azt is abba kellene hagyni, hogy a francia állam a menedékkérőket tengeren, már Líbia partjainál felszedő hajókat működtető nemkormányzati szervezeteket támogat. Csodálkozunk, ha ennyien jönnek?

Már Emmanuel Macron is a határok drasztikus megerősítéséről beszél, s bár nem tett egyenlőségjelet a migráció és a terrorizmus közé, azt mondta, előbbinek szerepe van az utóbbiban.

Az illegális migrációs hullámmal valóban érkeznek elkövetők, lásd a minap Nizzában gyilkoló tunéziait vagy a 2015-ös kommandó egyes tagjait. Mégsem ez a jellemző. A franciaországi és belgiumi támadások nagy többségét nem illegális migránsok, hanem másod-harmadgenerációs franciák követték el, akik a mi iskoláinkban nőttek fel. Nincs többfajta francia állampolgárság – ha elkezdenénk származás szerint szelektálni állampolgáraink között, akkor nem tudnánk többet tükörbe nézni. Az én egyik nagymamám is lengyel, őseim apai ágon Svájcból érkeztek. Ők nem sokat érthettek a világból, mert általában oda és nem onnan szoktak emigrálni. Rengeteg franciának van migrációs háttere, tehát a hozzám hasonlóan francia állampolgár Mohamedtől nem kérdezem meg honnan jött, neki ugyanolyan jogai és kötelességei vannak, mint nekem.”