Jogállamiság, ó jogállamiság!

„A rule of law, vagyis a jogállamiság egy nagyon érdekes dolog. Ahogy Sólyom László egy előadásában fogalmazott, »ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes«. Nem elég, hogy minden állam más és más berendezkedésű, de ráadásul azt is el kell tudni különíteni, mikor valósak az egyes országokon belül a belső kritikák. Vagyis el kell tudni dönteni, mikor sír az épp aktuális ellenzék a valódi fájdalomtól és mikor hullat krokodilkönnyeket. Sajnos, az egyes országok alkotmányos megoldásai sem azonosak. Az Egyesült Királyságban az uralkodó nevezi ki a kormányt, Luxemburgban nagyherceg, nálunk a köztársasági elnök. Sőt, az egyes államfők között is kőkemény különbségek mutatkoznak: a francia elnök nagyon erős hatáskörökkel rendelkezik, a német viszont inkább egy köszönőember, ott a kancellár fújja a passzátszelet. Meri bírálni a francia alkotmányt, egy német azzal, hogy az nem is jogállami?

Sőt, a formalitásokon túl a jogállami megoldások tartalmilag is különböznek. Valahol a politikai és jogi fékek és egyensúlyok rendszere kellene, hogy jellemezzék az államok működését, na ez például furcsán valósul meg a jelenlegi Németországban, ahol nagyjából minden komolyabb párt kormánypárt is egyben, és mint kormánypártok, egyesült erővel kiabálnak kígyót-békát a szélsőségesnek kikiáltott AfD-re. Szóval a jogállamiság »kritériumrendszere« egy borzasztó hosszú, minden államtípusra külön-külön oldalszázakat kitevő kódex lenne, amelyben ráadásul a kivételek önmagukban újabb százoldalas lábjegyzetet érdemelnének.

Érdekes hír érkezett például Norvégiából, akik egy egészen különleges »hate speech crime«-típust vezettek be, ott ugyanis ha egy magánbeszélgetésen megsértjük a melegek érzékenységét, máris büntetőeljárást kezdeményezhetnek velünk szemben és egy évre el is ítélhetnek. Ennek ellenére Norvégia mégis jogállam. Sőt, a nemzetközi standardok se bizonyulnak egzaktnak. Például a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-listáján rendre bejelentik, hogy Magyarország egyre nehezebb helyzetben van, ugyanakkor maga a lista is felvet bizonyos kérdéseket. Így például Namíbia, Burkina Faso vagy Botswana egyaránt megelőzi az Egyesült Államokat ezen a listán (tehát szerintük szabadabb a botswanai sajtó mint az amerikai), és megtudhatjuk tőlük azt is, hogy Albániában, sőt Kirgizisztánban is sokszínűbb és kevésbé korlátozott a sajtó, mint hazánkban.”