„Azt is mondhatnánk, hogy a zavargásokra kiképzett utca most dühében a kiképzői ellen fordult. Mert Nikol Pasinjant sokan összekötik Soros Györggyel. S nem véletlenül. Mert 2018-as hatalomra jutása az azóta napvilágra került információk alapján nehezen lett volna elképzelhető az amerikai milliárdos segítsége nélkül. A sajtó – a mostani események kapcsán például a vesti.ua – sokszor és sokat foglalkozott azzal, hogy az amerikai milliárdos több tízmillió dollárt költött az örmény politikai hangulat megváltoztatására. Erőfeszítéseinek köszönhetően aktivisták sora kapott kiképzést az úgynevezett színes forradalmak technológiáiból, majd a Soros-hálózat emberei a hatalomváltás után kulcspozíciókba kerültek.
Soros alapítványa még 1997-ben érkezett Örményországba. Akkor, amikor szegénységben és Karabah miatt azeri és török blokád alatt élt. Soros elsőként az igazságszolgáltatásban szerzett pozíciókat. Második lépésben pedig a másság elfogadtatását propagálva beépült a rendvédelmi szervekbe. A hosszú évek munkájának gyümölcse a 2018-as választások után érett be, amikor a legtöbb szavazatot Pasinjan pártja szerezte, így Soros emberei bekerültek a hatalomba.