• A botrányosan későn megjelent kormányrendelet továbbra sem szól egy szót sem a járvány kezelésének egyik legfontosabb eleméről, a tesztkapacitások bővítéséről, a tanárok, iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozók önkéntes és ingyenes szűréséről. A főváros ezért folytatja szűrési programját, bővíti a tesztkapacitásokat, fokozzuk a szűrést a szociális intézményekben és felkészülünk a pedagógusok, iskolai dolgozók szűrésére a kerületekkel közösen.
Az országban, ahol a kormány számára a saját hatalmi és gazdasági érdekei fontosabbak a mindenkit fenyegető járvány és a gazdasági válság kezelésénél, ahol a miniszterelnök napokon belül képes homlokegyenest ellentétes állításokat tenni az egészségügyi kapacitásokról, és az állam felkészültségéről, ahol előbb írnak meg egy lopást legitimáló alkotmánymódosítást mint azt a kormányrendeletet, amely milliók életét határozza meg az elkövetkezendő hetekre, ott különösen nagy felelősség hárul a polgárokat képviselő önkormányzatokra. Életek múlnak rajta, hogy megfeleljünk ennek a felelősségnek.”