Az új csodafegyver

2020. november 10. 07:26

A honi balliberális pártok külföldről várják, hogy valaki nyerje meg helyettük a magyarországi választásokat.

2020. november 10. 07:26
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Úgy ünnepli a magyar balliberális oldal, hogy Joe Bident kiáltották ki az Egyesült Államok elnökének, mintha legalábbis ők maguk nyerték volna meg az amerikai választást.

Már meg sem lepődünk azon, hogy a honi balliberális pártok külföldről várják, hogy valaki nyerje meg helyettük a magyarországi választásokat. Rajongásuk tárgyai zömmel azok közül kerülnek ki, akiknek sok mosolygós közös képük van George Sorossal, tőlük remélik a csodát.

Vera Jourová, Michael Roth és más balliberális hősök mellé most bekerül a panteonba Joe Biden is. Igazán nem akarok ünneprontó lenni, de elég valószínű, hogy nem akar majd közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt lenni. Sőt igazából arra sem vennék mérget a helyükben, hogy egyhamar pont velük akar majd foglalkozni. Persze Biden elnöksége esetén számítani kell arra, hogy megint több lesz a washingtoni kritika, de talán nem ok nélkül bízunk benne, hogy az elődeinél pragmatikusabb lesz. Ha másért nem, hát azért, mert az elmúlt években, Donald Trump elnöksége alatt komoly lépések történtek a két ország kapcsolatában, megszületett például a védelmi megállapodás, amelynek jelentőségét a balliberálisok sem kérdőjelezik meg. Az Egyesült Államoknak még jó darabig lesz saját problémája is bőven, a magyar kormány pedig stabil, s bár voltak 2016 előtt politikai viták, a védelmi és a gazdasági együttműködés akkor is rendben volt. Megleszünk exportált demokrácia nélkül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Playfair
2020. november 10. 10:29
"A honi balliberális pártok külföldről várják, hogy valaki nyerje meg helyettük a magyarországi választásokat." Vagy legalább Brüsszelből küldjék a szavazatszámlálókat... https://twitter.com/i/status/1325500457331138567
jánosbácsi
2020. november 10. 09:31
Nem kell külföldi segítség. Orbán Viktor saját magát fogja megbuktatni. Lásd az egészségügy leépítése az utóbbi tíz évben. Az egészségügyiek elmaradt béremelése, kórházak helyett sportlétesítmények építése. Ötezer egészségügyi dolgozó nem hajlandó aláírni a kormány által ajánlott szerződést. A gazdasági visszaesésről és a növekvő munkanélküliségről nem is beszélve. Az új amerikai kormányzat nem fogja elfelejteni Szijjártó Péternek azt, hogy korrupcióval vádolta meg Bident.
civis72
2020. november 10. 08:41
a balfaszoknak máshogy nem megy... ...a vazallusgén bennük van
vendelin
2020. november 10. 08:00
Régen Moszkvából jött az ideológiai iránymutatás, és esetenként a fegyveres "kampánycsapat" is. Most Washingtonból és Brüsszelből várják ugyanezt. Csak most a kampánycsapat NGO-k és "XXI. századi" politikai pártok képében jelenik meg. És persze a függetlenobjektív médiáéban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!