A jellegzetes délnyugat-franciaországi akcentusáról ismert Jean Lassalle független képviselő a parlamenti vita során úgy fogalmazott, hogy nem kér adományt, és nem kér védelmet, mert az, aki – holott érthetné, ha akarná, hogy ez a törvény nem a délnyugat-francia tájszólás védelmében íródott. Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy addig, amíg nem szólít fel erőszakra, senki nem követhet el bűncselekményt azzal, hogy a hangszálaival megrezegteti a levegőt – bármilyen alávaló, sértő, ízléstelen ostobaságot mondjon is, ahhoz igenis joga van. Ez pedig nemcsak az ő joga: ez minden szabad polgár joga a saját véleményéhez, a kötetlen diskurzushoz, az autonóm élethez. Ma a francia állam ezt a szabad polgárt fosztja meg ettől az elévülhetetlen jogától, mert rajtakapta, hogy akcentuson gúnyolódik. Holnap majd a férfiakon vagy a nőkön lesz tilos élcelődni? Holnapután meg az követ majd el bűncselekményt, aki politikusokon, ne adj’ Isten multinacionális cégeken köszörüli a nyelvét? A nyugati civilizáció a multikulturalizmus és a túlérzékenység védelmében tényleg elkezdi lebontani a polgári társadalmak legalapvetőbb vívmányait?”