Mert hiába lehet igaza Demeter Szilárdnak, szándékától és jól felépített párhuzamától függetlenül csak az marad felerősített üzenetként, hogy zsidózott és nácizott egyet.
Amit a magyar kormánnyal korántsem barátságos (mainstream) média fel is fog erősíteni, sőt, már meg is tette. Gondolatmenetének tartalmával nem fognak foglalkozni, mert a valódi cél nem az, hogy érdemi értelmezés folyjon, hanem az, hogy léket lehessen ütni a hajón. Azon a hajón, melyen egyik kapitányként manőverezik Demeter Szilárd is. Tehát kommunikációs szempontból elnézte most a fegyvernemet – mint formát –, de a túlerővel sem jól számolt.
Ui.: Nem kérdés számomra, hogy Demeter Szilárd mellett ki kell állni, nagyon visszataszító az is, ahogy a témára rárepült az erdélyi és magyarországi média bizonyos része, egyesek nagyon aljasul. Olyanok vagytok, mint a legyek, az! Tudom azt is, hogy azok közül, akik a tenyeredből ettek, most sokan a fejed akarják, de ilyen a természetük. Vagy a politika természete? De biztosan nem mondtam újat…”