A progresszió nem reformáció

Kedves Hölgyeim és Uraim! A reformáció indítéka és alapgondolata a visszatérés volt a Bibliához és CSAKIS a Bibliához. Most hagyjuk, hogy ez hogyan sikerült, mert Szabados Ádám mai vitaindítója nem erről szól, hanem arról hogy ma a progresszió különféle képviselői -megfelelni akarván a korszellemnek /és a vélt emberi jogokat emlegetve/ a Biblia átértelmezésével és megváltoztatásával/ keresztény értékeknek igyekeznek feltüntetni olyan bűnök elkövetését, amelyekért a Bibliában büntetés és előre jelezve majdan a purgatórium járt. Módszerük: a bűnről azt kell terjeszteni, hogy emberi jog és ezért a Biblia nem számít! Keresztény ember ebben nem engedhet, mert következő lépésként kidobják a Bibliából /az önmegvalósításra hivatkozva/ a Tizparancsolatot és az Isteni ítélkezést, mert az nem felel meg a liberális világ céljainak és elvárásainak. A Bibliára hivatkozás pedig gyűlöletbeszédnek lesz minősítve!

Közvetlen és konkrét dolgokban Isten közvetlen és konkrét utasításaira hivatkozni nem Jézus -Krisztus tanítása szerinti dolog, tehát pogányság.

Folytatom: az északnyugat európaiak sokkal inkább tudtak azonosulni ezzel, mivel ott általánosságban véve nagyobb szerepe volt az iparosságnak, míg a "latin" népek, akik inkább megmaradtak a földműves-agrárius, pompakedvelő világszemléletnél, nem tartották mindezt annyira fontosnak, és nem ütköztek meg a pápista hedonista, mágikus, képtisztelő, varázslatot-mágiát az egyházba behozó "katolikus" vallásgyakorlaton. Mindezt nagyon fontos felismerni és belátni, ennél hosszasabban is érdemes volna írni és elmélkedni róla, pl nem véletlen, hogy a kapitalizmus etikáját a protestáns munkaerkölcsből vezették le és így tovább, ez egy elég nagy téma, és összességében nagyon érdekesen színezi át azt a gondolatot, hogy a reformáció valamihez való visszatérést, fundamentalizmust jelent. A gyökereket szerintem akár a káini-ábeli párharcig is vissza lehet vezetni, és igazából nem lehet azt mondani, hogy mindenben kizárólag csak az ábeli életszemlélet jó, és a káini gyökeresen rossz, mert lehetetlen teljesen elszakadni a materiális javak előteremtésének kényszerétől. Ahol pedig ez a kényszer fennáll, az kényszerűen az emberi gondolkodást is befolyásolni fogja. Nagyon érdekes ilyen szempontból belegondolni abba is, hogy az ószövetségi logika milyen kétségbeesetten letapadt a valós, materiális, kézzelfogható királyság, önálló államiság, "igazi" földbirtoklás képzeténél, és hogy mindezt Jézus mennyire megfoghatatlanná, szemmel nem láthatóvá, érzékszervekkel nem érzékelhetővé tette - ugyanakkor mennyire szociális módon beszélt róla: Mt 18,20 Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Összességében mindkét világkép tradíciója az emberiség kezdetéig nyúlik vissza, itt nem igazán lehet beszélni új és régi küzdelméről, mert minden a legősibb kortól valamilyen formában létezik. Káiné és Ábelé két párhuzamos világkép, amik a történelem során nagyon sok hatással voltak egymásra, valahogy meg kell férniük egymással, össze kell békülniük, mert mind a kettőnek a maga szempontjából sok tekintetben igaza van. Szerintem érdemesebb ezt így nézni, mint új és régi párharcaként, persze úgy is lehet, de az szerintem egy bizonytalanabb nézőpont és sokkal több tévedésre ad lehetőséget.

A reformáció, mint koraújkori, legalapvetőbben Lutherhez köthető irányzat motivációját nagyon sok tekintetben az a társadalmi különbségekből fakadó eltérő világlátás adta, aminek a megértéséhez igen messzire kell visszanyúlni. Lehet, hogy talán egészen Káinig, az első földművesig. Káin, mint földműves elsősorban azzal foglalkozott, hogy mindenképpen legyen a családnak ennivalója, annak figyelembevételével, amivel Isten az apját sújtotta: "Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked,. s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz." Ábel viszont úgy élt, mintha ez az átok nem is létezne, még mindig a paradicsomban élnének, és állatokat pásztorolt, amiket akkoriban nem is ettek meg! (A Biblia szerint az özönvízig az emberek nem ettek húst). Az állatokkal csak azért bíbelődött, mert azokból áldozott, így fenntartotta a kapcsolatot Istennel, a mennyel, gyakorlatilag a család papjaként működve, közbenjárva az emberekért, ami akkor még csak a maroknyi kis családjukat jelentette, mindenesetre ez Ábel számára mindennél fontosabbnak tűnt, Isten el is fogadta az áldozatát. Káin azonban ezt egyáltalán nem tartotta olyan lényegesnek, hogy erre egy egész ember egész munkaerejét fel kellene "áldozni", és megosztani vele azt az ételt, amit ő előteremt - és hogy bemutassa, az ő munkája mennyivel többet ér, Ábel pedig mennyire haszontalan, hát leutánozta az áldozatát a maga termékeiből - a folytatást mindenki ismeri. A lényeg mindebből, hogy Káin nem fogadta el a MUNKAMEGOSZTÁS elvét, és nem fogadta el azokat, akik kiszakadnak a legalapvetőbb fizikai szükségletek megteremtéséből, ő aztán abszolút a Maslow-piramis alapján rendezkedett be, és meg is rekedt annak az alján. Az étel előállítása mindenek fölött valóan fontos. Ebben természetesen sok szempontból igaza van, nehéz vele vitatkozni - és ehhez a logikához igazodott a későbbiek során a világ nagy része, hiszen az emberiség túlnyomó része a történelem során mégiscsak földműves volt. A földműves-agrárius-paraszti életmódból következik egyfajta logika, egyfajta speciális világkép, ami: - kirekesztőbb, paranoidabb, agresszívebb, tradicionálisabb, mágikusabb, a racionális tudást, fejlődést, idegeneket, változást stb elutasító, tehát nagyon sok tekintetben a káini ember életszemléletéhez hasonló világképet eredményezett, gyakorlatilag kényszerűen. Az agrárius közösségek világa sok tekintetben őrizte Káin világképét, nem is tehetett mást. BÁRKI, aki kiszakadt ebből a világból, azzal a bizonytalansággal nézett szembe, mint Ábel. Minden kézműves, aki lemondott az élelemtermelésről, hogy csak és kizárólag iparos termékeket állítson elő: szövetet szőjön, fazekakat gyártson, ekét kovácsoljon.... azzal kellett szembenéznie, hogy neki csak akkor jut kaja, ha a paraszt hajlandó elcserélni vele az élelmét az ő áruira. És vagy hajlandó volt erre, vagy nem, mert esetleg pontosan úgy gondolkozott, mint Káin, hogy az semmi, amit ez csinál, ezt ő maga is meg tudja oldani a saját erejéből (az önellátásra való törekvés minden agrárközösségben nagyon központi érték, ezért igen fontos a "buhera", a "sufnituning", a "jóvanazúgy", a "háztáji", az "s. k." stb stb mentalitása, minél kevesebb dologért pénzt adni, minél kevesebb dologhoz hívni szakembert). Szóval az iparos rizikót vállalt, amikor elszakadt a földműveléstől, és utána a kereskedő, a pap, a művész, a tudós is ugyanezeket a rizikókat vállalta, sőt egyre nagyobb rizikót, azzal együtt, hogy minél kevésbé volt materiálisan megfogható az, amit csinál. Az ilyen embereknek tehát - életmódjukból fakadóan - egészen más mentalitásuk alakult ki, mint a földműveseknek, nekik muszáj volt - sokkal nyitottabbnak, barátságosabbnak, az idegenekkel szemben elfogadóbbnak lenni, mások méltóságát, jogait tiszteletben tartani, alázatosabbnak, simulékonyabbnak lenni, kompromisszumkészebbnek lenni, a megegyezésre törekedni, stb Mindez azért volt muszáj, mert nekik sokkal inkább szem előtt kellett tartaniuk azt, hogy muszáj magukat valahogyan "eladni", a termékeiken muszáj túladniuk, mert a fazék meg a lópatkó nem megehető. Mindezzel ezeknek az embereknek egy egészen más értékrendjük alakult ki, ami sokkal kapcsolatközpontúbb, szocializáltabb, liberálisabb, mondhatnám azt is, hogy a női logikához sokkal közelebb álló, hiszen a nők is sokkal kapcsolatközpontúbbak, és jobban tudatában vannak annak, hogy rászorulnak a férfi erejére, mint fordítva. Ez a gondolkodásmód segíti az emberi együttélést, a közösségekben az egyének gördülékeny, sima, feszültségmentes kapcsolatát, ez lehetővé teszi a nagyobb települések, városok kialakulását - ahová elsősorban kézművesek költöztek és nem parasztok. Ez természetesen az ábeli világképhez is sokkal közelebb áll, hiszen Ábel is elsősorban az Isten és az ember közti kapcsolat fenntartásával törődött, emellett az állatok jólétével, tehát egy sokkal szociálisabb világképe volt, mint a MATERIALISTÁBB Káinnak. A két világképből kétféle vallásfelfogás is ered: a földműves világképéből egy sokkal mágikusabb, varázslatosabb, tradicionálisabb vallásfelfogás, amiben a pompának, a magamutogatásnak is nagy szerepe van a kézműves világképéből egy jóval racionálisabb, a megismerésre, tudásra, a mások tiszteletben tartására és segítésére épülő, visszafogottabb, magából inkább keveset mutató, puritánabb életszemlélet és vallásfelfogás, mindezt most túl hosszú volna részletesen is kifejteni, máskor már töménytelen hosszan leírtam, most eltekintek attól, hogy érvekkel kifejtsem, az a lényeg, hogy nagyon is szembetűnő világfelfogásbeli különbségek alakulnak ki ezen életmódot folytató emberek között. Namost, ha egy közösségben megnő az iparosság szerepe, akkor annak a közösségnek a mentalitása értelemszerűen az "ábeliánus" vagy "szocalizáltabb" világkép felé billen el, annak minden következményével együtt. Ebből megérthető, hogy a jézusi újszövetségi tanítások elsősorban nagyvárosokban terjedtek a római birodalomban, ott is a dolgozó rétegek körében, akik ezzel a felfogással jobban azonosulni tudtak, mivel az életmódjukból már eleve következett ez a fajta értékrend, legalábbis az ebből fakadó problémák, az emberek egymás közti kapcsolatai, a közösség együttélése. A parasztok körében, a falvakban, illetve a birodalom olyan részeiben, ami inkább mezőgazdasági terület volt, a keresztény tanítások nagyon nehezen vagy sehogysem terjedtek, ezt szépen mutatja, hogy a pogány (paganus) kifejezés valójában semmi mást nem jelent, mint azt, hogy falusi. A parasztokat nem érdekelte a keresztény tanítás, tőlük távol állt, az ő problémáikra a mágiában kerestek gyógyírt, a szociális problémákat pedig megoldotta a mezőn való magányos munka. A kezdetektől fogva tehát a keresztény tanítás mindig is inkább az iparos mentalitáshoz, az iparos gondolkodáshoz állt közel, és amikor végül is mindenkire kiterjedt, akkor a paraszti logika besodorta az egyházba a mágiát és pompakedvelést, az agressziót stb, tehát az egyház, aminek a súlya Dél-Európában volt, és alapvetően inkább a paraszti tömegeknek felelt meg egyre inkább, az ő ízlésüket, világképüket szolgálta ki, egyre nagyobb megütközést keltett a kézműves mentalitású közösségekben. Nem véletlen, hogy Assisi Ferencet, és a ferences mozgalmat is egy korakapitalista közösségi mentalitás "termelte ki". Luther nem élhetett volna máshol, mint egy izmosan iparosodó, puritán életszemléletű közösségben, mert egyszerűen nem lett volna TÁRSADALMI TÁMOGATÁSA. Itt nem csak egyetlen ember vallási nézeteiről volt szó, hanem egyfajta közösségi logikáról, egyfajta életszemléletről, amit a kézműves-iparos életmód is támogatott.