Kibe bújt bele az ördög?

Jeszenszky Zsolt egy hosszabb írásban megemlítette, hogy édesapja sajnos sátáni erőket szolgál.

Minden egyes stadion megérte az árát.
„A focicsoda és az elmúlt évek kiemelkedő magyar sportsikerei bebizonyították: minden egyes stadion, műfüves focipálya, sportcsarnok, uszoda, atlétikai pálya, öltöző, konditerem, kiszolgáló létesítmény, gyerekeknek vett labda, cipő, mez megérte az árát. Az utolsó fillérig! S végleg dugába dőlt az ellenzék tíz éve tolt stadionozós hablatya: megy a kukába azokkal együtt, akik minden kákán csomót, minden örömben ürömöt keresnek. Az elmúlt tíz év fizikai és lelki építkezése kezdi megváltoztatni a magyarok gondolkodását. Megint merünk nagyok lenni – minden értelemben. Ezt a csodát láthattuk tegnap a Puskás Arénában.
Katartikus körülmények között, a mérkőzés utolsó pillanataiban megfordítani az eredményt, legyőzni Izlandot és ezzel 2016 után ismét kijutni az Európa-bajnokságra. Majd simán megverni Törökországot, megnyerni a csoportunkat a nálunk előrébb rangsorolt válogatottak előtt és ezzel följutni a Nemzetek Ligája legjobbjai közé. Ez az elmúlt szűk egy hét magyar focimérlege. S akkor még nem beszéltünk a Ferencváros remek Bajnokok Ligája-meneteléséről. Csodálatos kimondani, leírni: újra van jó magyar foci! Újra van erős, bárkit legyőzni képes magyar labdarúgó-válogatottunk! Évtizedeket böjtöltünk, kijárt már ez mindannyiunknak!
Lélekben erős, magabízó, tehetséges, okos, utolsó leheletükig küzdő focisták öltik magukra a címeres mezt, és képviselik a tizenötmilliós magyar nemzetet. Olyanok, akiknek a lehető legtermészetesebb, hogy gólörömnél megcsókolják a magyar címert. A szent koronás címert! Az Izland elleni egyenlítő gólunkat szerző Nego Loic, a mi csupaszív Lajosunk is így tett, s ezzel újfent bizonyította az örök igazságot: magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás kérdése.
Aki szeret minket, azt mi is szeretjük és a testvérünkké fogadjuk. Aki pedig ráadásul olyan gólokat is lő, mint a mi Nego Lajosunk, annak nevét a magyar futball aranykönyvébe is bevéssük. A foci nem élet-halál kérdése. Több annál. Ha jó a focink, ha győz a válogatott, akkor minden magyar jobban érzi magát a bőrében, nő a gyárakban a termelés, nagyobb lesz a munkakedv. Nem lehajtott fejjel, a küszöb alatt közlekedünk, ahogy szoktunk, hanem vidáman, a föld fölött lebegve. Ha győznek a magyarok, az olyan, mintha szerelmes lennél. Ha szereted a hazádat, szintúgy.
Egyedül néhány ellenzéki honfitársunk nem bír ilyenkor (sem) magával.”