Nem tanácsos barátainknak lehetetlenné tenni, hogy kiálljanak mellettünk

„Ma hogyan van jelen Közép-Európa Washingtonban?

Az utóbbi évek globális fejleményei miatt a régió országai élénkítették washingtoni-atlanti kapcsolataikat. Felismerték azt is, hogy a washingtoni erőtérben hasznos kapcsolatot tartani az agytrösztökkel, jelesül a CEPA-val. Nincs olyan ország, amellyel ne volna rendszeres miniszteri szintű eszmecserénk, a legtöbbjükkel közös rendezvénysorozatunk is. Így Közép-Európa be tud kapcsolódni a washingtoni külpolitikai gondolkodás folyamataiba, a legtöbb térségi ország ezt a lehetőséget örömmel üdvözölte, és kapva kapott az alkalmon.

A magyar külpolitikai kormányzat is?

Hogyne. Magyarország miniszteri szinten képviselte magát a washingtoni eseményeken, ami nagyban hozzájárult a magyar külpolitikai prioritások megértetéséhez. Ugyanakkor Budapest évek óta nem ad otthont komoly nemzetközi stratégiai kérdésekkel foglalkozó konferenciának. 

A legfontosabb washingtoni-transzatlanti döntéshozókat és véleményvezéreket egy ország a külpolitikai prioritásait taglaló szakmai programok és értekezletek révén tudja mozgósítani vagy érzékenyíteni. Talán ezért is szúr szemet ez a hiány.

Ilyen korábban nem fordult elő. Miben különbözik az első és a mostani Orbán-kormány külpolitikája?

A nemzetközi intézményrendszer hatalmas változásokon ment át ez alatt az időszak alatt. Az akkor elérendő nagy célok – NATO- (1999) és uniós tagság (2004) – megvalósultak, de minden más megváltozott, és ezért nem egészen helyénvaló az összehasonlítás. Miután azonban számottevő kétely nélkül csatlakoztunk az atlanti szövetséghez és az Európai Unióhoz, a nagy kérdés az, hogy miként dolgozik Magyarország e kereteken belül.

Végső soron minden külpolitika sikere, a célok elérése azon múlik, hogy milyen támogatottságot tud szerezni igazságainak, tud-e kedvező közeget teremteni külpolitikai céljai vagy értékei érvényesítéséhez. 

A legigazabb cél, a leghatározottabban és legvilágosabban megfogalmazott nemzeti érdek sem elég önmagában ahhoz, hogy egy ország külpolitikája sikeres legyen. Kérdés, hogy egy nagyhatalom mennyiben engedheti meg magának, hogy ne teremtsen maga körül együttműködő-támogató nemzetközi közeget. A kínai nyomás miatt, azt gondolom, Amerika sem fogja megengedni magának. De egy harmincmilliósnál kisebb ország végképp nem tekinthet el az ilyen közeg létrehozásától vagy megerősítésétől.

Ez annál inkább érdekes, mert a napokban vita folyik az amerikai konzervatív sajtóban, hogy szabad-e az amerikai konzervatívoknak továbbra is támogatnia Orbán Viktor kormányát.

A migrációs válság alatt szerzett tapasztalaton érdemes lenne elgondolkodnia mindenkinek. A biztonságpolitikai szakma Amerikában az Orbán-kormány akkori fellépését megalapozottnak és helyesnek tekintette, informálisan ezt többször is visszaigazolta – mégsem tapasztaltunk határozott kiállást mellette. Hiába volt egyértelmű a biztonsági fenyegetés, hiába bizonyultak helyesnek a magyar válaszlépések, mindezek nemzetközi támogatására a konfrontatív közeg esélyt sem adott. A migrációs nyomás valódi megoldásához nemzetközi együttműködési rendszer kialakítására lenne szükség, erre önállóan nemhogy Magyarország, de még az Európai Unió sem képes. Magyarország és Közép-Európa azonban, ha meg is próbálta, nem tudta megteremteni az ehhez szükséges légkört. Jóllehet helyesen azonosította a problémát, és mindent összevéve igaza volt: az igazság megfogalmazásának módjával lehetetlenné tette a probléma megoldását. Az egész folyamat stratégiai tanulsága: nem tanácsos barátainknak lehetetlenné tenni, hogy kiálljanak mellettünk. Még ha igaz is, a magát történelmi oknál fogva bevándorlók országának tartó USA-ban a kérdés felvetése eleve nehézségbe ütközött.”