Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Azok az emberek, akik nincsenek vezető pozícióban – és nem is kellene abban lenniük –, úgy tesznek, mintha ők lennének a főnökök.
„Most mégis a figyelem középpontjába került. A Fekete történelem hónapja során az iskola diákságához szólva beszélt a kezdeményezés történetéről. Elmondta nekik, hogy az 1926-os kezdetekkor az alapítói Néger történelem hetének hívták a kezdeményezést. Ez megmutatta, hogyan változik a hozzáállásunk az egyes szavakhoz. Bátorította a diákokat arra, hogy vitassák meg: szükség van-e külön hónapra, vagy a feketék történelme mindig is hozzá kellene tartozzon minden történethez.
A kontextustól függően a »néger« szó használata kiverte a biztosítékot néhány diáknál. Reklamáló üzeneteket küldtek neki. Néhány elszántabb diák, úgy tűnik, a következő gyűlés bojkottjára szólított fel.
Mrs Price nagyon ügyesen kezelte a helyzetet. Nem fogadta el a bojkottot, és rendben megtartotta a gyűlést. Mindenki leült, a diákok pedig egyetértettek vele abban, hogy az elörlés helyett a vitának kell az oktatás részének lennie. Ha ezt nem tanulják meg, hogyan is készülhetnének fel az egyetemi és az az utáni világ durvább szavaira? Ebben a kontextusban Mrs Price elnézést kért, amiért nem közölte elég egyértelműen a fenntartásait a »néger« szóval kapcsolatban.
A szülők és a tanári kar támogatásával Mrs Price megerősíthette magát. Az őt övező általános tisztelet lehetővé tette a számára, hogy kockázatot vállaljon – és ez a kockázat mindig nagyon nagy a vezető pozíciókban lévők számára –, és elnézést kérjen.
Ez a történet mégis kijózanító erejű, legalább két okból.
Egyrészt a koronavírus miatt. Úgy tudom, a gyűlés a Microsoft Teamsen keresztül jött létre. Nehéz elképzelni, hogy ugyanez a botrány akkor is kirobbant volna-e, ha a köztiszteletben álló igazgatónő élőben szól a lányokhoz.
Másrészt azért, mert az ilyen tiltakozások egy olyan trend részei, ami sok intézményt érint. Azok az emberek, akik nincsenek vezető pozícióban – és nem is kellene abban lenniük –, úgy tesznek, mintha ők lennének a főnökök. A múzeumokban a fiatalabb szakértők radikalizálni próbálják a gyűjteményt. Az iskolákban és az egyetemeken a woke hallgatók azok, akik megpróbálják megszabni, hogy mit kellene tanulnia az embereknek, és alkalmanként a nyilvánosság elé is kiállnak ezzel.
Ha megtehetik ezt, mi értelme a tanításnak?”