„Néha úgy érzem, mintha egy gyenge, földtől elrugaszkodott B-kategóriás katasztrófafilm díszletei közé csöppentem volna. Ilyenkor abban reménykedem, hogy ha kikapcsolom a televíziót, újra a valóságban találom majd magam. Covid nélkül, félelem és gyűlöletkeltés nélkül, relativizált értékek nélkül, boldogan készülve harmadik kisbabánk fogadására, miközben a legnagyobb félelem az, sikerül-e a császár utáni természetes szülés. Nekem már ennyi izgalom is bőven elég lenne.
Bizonyára nem helytálló azokhoz a nőkhöz, asszonyokhoz hasonlítani magunkat, akik nagy világégések, háborúk, forradalmak közepette adtak életet gyermekeiknek, és indították el őket az élet rögös útján. De azért azt se felejtsük el, hogy mi, itt és most egy másfajta hadviselés áldozatai vagyunk. Igaz, otthonról, a kényelmes karosszékünkből figyeljük az eseményeket, teli hűtőszekrénnyel készülünk a holnapra – de ez ne tévesszen meg senkit!
Mert ha most úgy látszódik is, hogy ennivalónk mindig lesz, a kényelmes fogyasztásunk és meleg otthonunk biztosított, az életünk sincs effektíve veszélyben, akár nevetségesnek is tűnhet az aggódás. Ám ha belegondolunk a fent említett hírek tartalmába, jól látszik, hogy talán még az életünknél is nagyobb dolog forog kockán.”